Kezdőlap » Összes cikk » Helyi (Page 105)

Vasúti baleset, kerékpáros gázolás és újraélesztés egyetlen délelőtt

Öt rendőrkapitányság részvételével zajlik Harkányban a megyei balesethelyszínelő verseny, melynek berendezett helszínei a város több pontján nyújtanak kis izgalmat a járókelőknek.

Augusztusban a pingpongé a főszerep

Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Joola Harkány Gyógyfürdő Kupát. A verseny idén is szintet lép, hiszen a tavalyinál valamivel több résztvevőt várnak.

Nem csak füvet árult, pornográfiára is rávette

A Pécsi Járásbíróság szombaton elrendelte egy harkányi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra kábítószer-kereskedelem bűntettének valamint gyermekpornográfia bűntette alapos gyanúja miatt – közölte a Pécsi Törvényszék.

Kerozinnal indult, Kozmixel folytatódik a koncertsorozat – GALÉRIA

Kerozinnal indult az idei hangfürdő. A szabadtéri színpad tematikus programsorozata július elsején folytatódik, ám addig is rengeteg program várja a Harkányba érkezőket.

Megtartotta első előadását a harkányi Színjátszó kör – VIDEO

Általános iskolás közönség előtt megtartotta első előadását az idén alakult harkányi színjátszókör. A 25 diákot tömörítő társulat jövőre már egy nagyobb darabot tervez bemutatni.

Több száz luxusmotort várnak hétvégén Harkányba – VIDEO

Harkányban tartja eheti találkozóját a Honda Goldwing Club. A világméretű egyesület tagjai minden hétvégén más és más országban találkoznak, a magyarországi etapnak a Termál Kemping és apartmanházai adnak otthont.

Mit gondol, Harkányban lesz lőtér? Eláruljuk!

A napokban azzal kereste fel az iskolákat a Klebelsberg Központ, hogy létesíthető-e az intézményekben lőtér. A harkányi általános iskola már válaszolt.

Madártávlatból már bejárható az új Zsigmondy sétány

A Zsigmondy sétány pályázatához készült elsődleges látványtervek alapján most körbenézhet a térség virtuális világában. A korai tervek valójában csak az éles szeműek számára tartogatnak igazán érdekes részleteket, a részletes, mindent eláruló látványra még várni kell.

Nem volt törvénysértés a gépállomás telekügyeleteiben

Nem történt bűncselekmény, megszüntették a nyomozást a gépállomás ingatlancsere ügyleteivel kapcsolatban – közölte a rendőrség.

Esti mozi a színpadnál – ezeket nézzük először

Június utolsó két csütörtökén kezdődik a szabadtéri mozi a Zsigmondy sétány színpadánál. Megvan az első két film is, amit korszerű, digitális berendezéssel óriásvászonra vetítenek.

Új nevet kapott a harkányi kórház

A rehabilitáció fellegvára kíván lenni a harkányi kórház, mely költségvetési intézménnyé alakulva új elnevezést is kapott: a Harkányi Termál Rehabilitációs Centrum névváltása egy szemléletváltozást is tükröz; a harkányi gyógyvíz erejével megvalósuló rehabilitáció jelentőségét emeli ki.

Harka és az ördög legendája tarolt a pályázaton

Elsőtől nyolcadikig mintegy száz osztály regisztrált a Szabad Föld játékára, ahol a témák között a Harka-legenda is szerepelt. A pályamunkát beküldő hatvan csapat legjobbjai osztály kirándulásokat nyertek a játék támogatóinak felajánlásával.

Nyertes pályázat – megújul a Zsigmondy sétány és a környezete is

Harkány és a harkányi fürdő fejlesztésének talán legfontosabb állomása – így nevezte Baksai Tamás azt a legnagyobb összegű pályázati döntést, mely eddig a városba érkezett.

Trianonra emlékeztünk

Trianon a huszadik század legnagyobb tragédiája, melyre emlékeznünk mindannyiunk kötelessége – fogalmazott Baksai Tamás a templomkertben tartott megemlékezésen vasárnap délelőtt.

Tihanyi Patrikkal forgattak Harkányban

Az egyik állami televíziócsatorna, az M4 műsorán forog az a heti egy órás sportmagazin, mely az utánpótlásról és a feltörekvő tehetségekről szól. Pénteken Harkányban forgattak, megvan az is, mikor vetítik.