Kezdőlap » Összes cikk » Helyi (Page 110)

Emlékeznek Marleyra? Köszöni jól van, Harkányba költözött

Alig három hónapos volt az a kiskutya, aminek mellső lábait eltörték és a bissei tóba dobták. Napokig vergődött, mire a környékbeliek rátaláltak, ma pedig Harkányban éli mindennapjait.

Dobogós ellen küzdött Harkány

Nem ez a hétvége volt az, amit a harkányi focisták régóta vártak: öt góllal kaptak ki itthon a Szászvár együttesétől. A gólkülönbség a mérkőzés eredményét is tükrözi, az eddig nyeretlen csapat nem talált be az ellenfél hálójába.

Jövőre indul a bölcsi Harkányban

Jövő év szeptember elsejétől bölcsőde kezdheti meg működését Harkányban. A jogszabályi változás értelmében ugyanis minden olyan településen biztosítani kell a legkisebbek ellátását, ahol a három év alattiak száma eléri a 40 főt, vagy azt legalább öt szülő kéri.

Elsők között az első: tudományos munkájáért tüntették ki a kórház gyógytornászát

Tudományos munkájával első helyezést ért el Pozsgay Miklós az Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház gyógytornásza olyan eljárást dolgozott fel, mely évente százak gyógyulását segíti elő.

Nemzetközi tendert készít elő Harkány

Az akvakultúra fejlesztésével kapcsolatos mintaprojekt kidolgozásában vesz részt Harkány. Az erre vonatkozó szándéknyilatkozatot nemrég fogadta el a város képviselő-testülete.

Idén is a belváros üde színfoltja a Szúnyog-tó

Mintegy fél méterrel megemelték a Szúnyog vizének szintjét, ahol amúr és kárász is akad a horogra. A három éve teljesen befagyott tó úgy látszik, új életre kelt.

Itt adhat vért Harkányban

Míg egyre kevesebb a véradó Magyarországon, nő azok száma, akik kizárólag vérplazmát adnak. Annak érdekében, hogy ne apadjon veszélyes szint alá a vérkészlet, az idei évtől a plazmadonoroknak évente legalább egyszer teljes vért is kell adniuk.

Harkányban választják meg a megye legszebb lányát

Ismét Harkányban rendezik a Miss Alpok Adria Szépségverseny Baranya megyei fordulóját. A május 6-i döntőnek a gyógyfürdő ad otthont.

Harkányi szereplője is van a vándorkiállításnak

Harkányi állomásához érkezett a Baranyai svábok a gulágon című vándorkiállítás. A tárlatnak a könyvtár ad helyet, és nyitvatartási időben március 30-ig látogatható, természetesen díjmentesen.

Diákolimpia: erős mezőnyben is dobogón állt Harkány

Hétvégén rendezték meg a Diákolimpia úszószámainak döntőit, ahol a harkányi tanulók is szép teljesítményt nyújtottak. A Harkányi Diáksport Egyesület úszói rajtszámonként 20-22 társukkal mérték össze tudásukat a debreceni versenyen.

Mandulavirágzással robbant a harkányi tavasz

Most már teljes értékű tavasz van Harkányban: mint minden évben, az országban elsők között borultak virágba a Tenkes-hegy mandulafái. A pécsi mandulás ünnepére még több mint egy hetet kell várni.

Így maradhat Harkányban az egy százalék

Közeleg az adóbevallás határideje, így egyre többet találkozni az adó egy százalékáért folyó hirdetésekkel. Ezeket a kampányokat rendre a leghangosabb nyeri, hiszen az emberek többsége nem érzi súlyát a nyilatkozatnak, és a számukra legszimpatikusabb szervezetnek ajánlják a hányadot.

Kabala születik: pályázatot hirdetett a fürdő

A létező legnagyobb marketingkihívás elé állt a harkányi fürdő, amikor kabalafigura életre hívását tűzte zászlajára. Az erre kiírt pályázat gyermekeknek szól, de a valamennyi résztvevő mellett a szavazóközönséget is nyereményjátékra szólítják fel.

Senkinek sem szúrja a szemét az utcán álló kerékpár

Egyetlen bubit loptak el Budapesten a közbringarendszer 2014-es indulása óta, és régiónkban is csak néhány rongálás történt az elektromos kerékpárok több évvel ezelőtti üzembe állítását követően.   Míg Pesten tartottak a lopásoktól, az Ormánságban még csak kamera sem vigyáz a legtöbb állomásra.

Képriport: így emlékezett Harkány

Szerda délután tartották a város március 15-i megemlékezését. A rendezvény Baksai Tamás polgármester és Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő beszédével vette kezdetét, majd az általános iskolások adtak műsort. Nagyításért kattintson a képre!