Kezdőlap » Összes cikk » Helyi (Page 111)

Senkinek sem szúrja a szemét az utcán álló kerékpár

Egyetlen bubit loptak el Budapesten a közbringarendszer 2014-es indulása óta, és régiónkban is csak néhány rongálás történt az elektromos kerékpárok több évvel ezelőtti üzembe állítását követően.   Míg Pesten tartottak a lopásoktól, az Ormánságban még csak kamera sem vigyáz a legtöbb állomásra.

Képriport: így emlékezett Harkány

Szerda délután tartották a város március 15-i megemlékezését. A rendezvény Baksai Tamás polgármester és Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő beszédével vette kezdetét, majd az általános iskolások adtak műsort. Nagyításért kattintson a képre!

Ünnepelnek az ovisok – GALÉRIA

Hét ovis csoport tűzött különböző emlékeket a Zsigmondy sétány kopjafájához kedd délelőtt. A megemlékezések sora szerda délután folytatódik, a művelődési házban 15 órakor kezdődik az ünnepi műsor.

A telet már elűztük, most a tavaszt kell köszönteni

Lovas felvonulással veszi kezdetét a harmadik Tavaszköszöntő Terehegyen. A jövő hétvégén megrendezésre kerülő eseményen kicsik és nagyok egyaránt megtalálják számításukat.

Központi szerepet kapott Harkány a pszoriázis klubok működésében

Városunkban tartotta éves közgyűlését a Magyarországi Pszoriázis Klubok Egyesülete. A szombati rendezvényen új elnököt választottak, a jövőben pedig nagy valószínűséggel a székhelye is városunkban lesz az ezer tagot számláló, betegklubokat tömörítő egyesületnek.

Leendő elsős szülők figyelem, ekkor lehet beiratkozni!

Van ki retteg tőle, van, aki már nagyon várja, de minden kisgyermek számára eljön az a pillanat, amikor először lépi át az iskola kapuját. Azé az iskoláét, aki kötelezően fogadja, vagy épp választott intézményként fogja nevelni és felkészíteni az életre.

Ilyenkor megbolydul az ingatlanpiac

Tavasszal egyre többen veszik be a téli hónapokra kirakott eladó táblát. Az ingatlanárak stagnálása mellett a nyári hónapokban a bérletre mutatkozó hajlandóság a jellemzőbb.

A forradalom és szabadságharc hőseire emlékszünk

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékszik a város március 15-én. Az ünnepi rendezvény több helyszínen zajlik.

Virágok, zenés est és éjszakai fürdés a nőnap hetén

Virágvásár hétköznap, nőnapi rendezvény sztárvendéggel a művelődési házban és éjszakai fürdés hétvégén – ezekkel köszöntjük Harkányban a hölgyeket.

Étkezési jegyek: nincs nyomozás, nem történt bűncselekmény

A rendőrség megállapítása szerint nem történt bűncselekmény, ezért lezárult a nyomozás az étkezési jegyek ügyében. 

Ezernél is több futót várnak vasárnap

A hét utolsó napján vágnak neki a 25 kilométeres távnak a Pécs-Harkány futóverseny résztvevői. A 33. alkalommal megrendezett versenyen rekordszámú indulót várnak a szervezők.

A legnehezebb azt elfogadni, hogy komolyan kell venni a betegséget

Egy kórház figyelmének középpontjában mindig a legszigorúbb elvárásoknak megfelelő osztály áll. A Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház krónikus belgyógyászati osztályának kihívásairól a főnővért, Balogh Zsuzsannát kérdeztük.

Munkatársakat keres a könyvtár

A Kulturális Közfoglalkoztatási program keretében hat munkatársat keres a harkányi könyvtár. A leendő munkatársak egy évig dolgozhatnak a művelődési ház falai között.

Harkány biztosra ment, az ovisokkal erősített

A népdalcsoportokat követően az ovisok úgy előzték a telet, hogy az országos melegrekord is megdőlt. No nem Harkányban, de a kedd délután körbetáncolt máglya és a mondókák után egész biztos, hogy tavasz jön.

Így űztük el a telet – GALÉRIA

Elűztük a telet, az ördögöt, és úgy tűnik az időjárás is e szerint jár el. A tavaszias idővel szerdán már eső is érkezik, addig is megmutatjuk, hogy búcsúztatták a harkányiak a leghidegebb hónapokat.