Kezdőlap » Összes cikk » Helyi (Page 129)

Még két hétig kerülgetjük

November második felében kezdte meg az E,ON a földkábelek cseréjét, azóta több száz méter térkőburkolatot bontottak fel. A munkálatok egyebek mellett azt a helyhatósági választások előtt fél év alatt súlyos tízmilliókért elkészült kampánykorzót is érintik, mely a város jelentős anyagi tartalékát semmisítette meg,

Újabb közmeghallgatás időpontját tűzték ki

Január végén tartja közmeghallgatását Harkány képviselő-testülete – határoztak a legutóbbi testületi ülésen. A negyedéven belüli második találkozó helyszíne a művelődési ház lesz és olyan dolgokról is szó esik majd, mint a gyógyhelyfejlesztési pályázat.

Hegyi Ákos: jó évet zárunk, de nem vagyok elégedett

466 ezer belépő – ennyit adott el novemberig a fürdő 2015-ben, meghaladva ezzel azt a 459 ezres számot, mely a tavalyi évet jellemezte. Az elmúlt esztendő kihívásairól, meghatározó körülményeiről Hegyi Ákos, a fürdő vezetője számolt be.

Így változna meg 600 millió forintból a Muslica sor

Kizárólag a fürdőn kívüli fejlesztésekre fordítható a kiemelt gyógyhelyeket megcélzó pályázat – tájékoztatta Harkány képviselő-testületét Albrecht Ferenc. A műszaki osztály vezetője ismertette: a jelenlegi elképzelések szerint 600 millió forintra pályázna az önkormányzat.

Arborétum: itt az ideje, hogy foglalkozzunk vele

Harkány legnagyobb parkja méltatlanul elfeledetten áll. Sehova nem vezető földutak, betoncsonkok, foghíjas sövények és egészséges, borostyánnal futtatott fák jellemzik azt a fiatal és tudatosan épített területet, melyet életkorát tekintve a város legszebb parkjává lehetne tenni.     Harkány egy erdész szemével – ezzel a címmel tartott előadást Marosi András, aki fél év alatt gazdasági javaslatok […]

Baksai: kis lépés, de fontos üzenetet hordoz

Csütörtökön ünnepélyes keretek között átadták azt az állami támogatásból megvalósult projektet, amely a Lepke medence magújítását és a két csúszda nyomvonalán két új élményelem megvalósulását foglalta magában.

Harkányban tartja közgyűlését a Magyar Fürdőszövetség

A Thermal Hotel Harkány ad otthont a Magyar Fürdőszövetség közel kétszáz fő részvételével zajló közgyűlésének. A November 25-26. közötti esemény első napján a hat szakbizottság és a választmány ülésére került sor, míg a csütörtöki konferencián dr. Ruszinkó Ádám,

Közel 1000 négyzetméter járda készül el

Mintegy 1000 négyzetmétert érintenek azok a járdafelújítási- illetve építési munkálatok, melyek a Start munkaprogramban résztvevőket is bevonva az idegenforgalmi szezon végén, ősszel vették kezdetüket. 

6,9 milliárdos keretből újulna meg a sor

Januártól két éven át minimum 300 millió, legfeljebb egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni a pénteken megjelent 6,9 milliárdos keretösszegű felhívás értelmében. Baksai Tamás Harkány lehetőségeit vázolta fel.

Bővül a szakok száma, jön a pék- és cukrászképzés

Mint leendő gyakorlati helyükre, a harkányi Dráva Hotel és a Thermál Hotel mellett a Tenkes Csárdába is ellátogatott az a harmincöt pályaválasztás előtt álló siklósi iskolás, akik a pincér és szakács szakma mellett immáron a cukrász és pék mesterséget is elsajátíthatják.

Harkányi lány utasította maga mögé az országot

Budapesten rendezték meg a cselgáncsosok legfiatalabb korosztályának országos bajnokságát, ahol a dobogó tetejére Molnár Ajsa állhatott fel. A harkányi lány a Siklós SE Judo Szakosztályának sportolója.

Teraszról loptak, bíróság előtt felelnek

A Siklósi Rendőrkapitányság bíróság elé állítási javaslattal zárta le azt a nyomozást, ami egy harkányi víkendház ülőgarnitúrájának ellopása miatt indult. Az ülőgarnitúra tatarozás miatt került a ház teraszára, ahol két hét után már nem találta meg a tulajdonos.

Aláírásgyűjtés kezdődött a kötelező betelepítési kvótarendszer ellen

A kormány és a helyi frakció egyöntetű kezdeményezésére Harkányban is aláírásgyűjtés indult a kötelező betelepítési kvóta ellen. Kósa Lajos, a kormánypárt frakcióvezetője a héten jelentette be az országos aktivitást.

Éva Ferenc: tizenegy éve gyújtották meg a lángot

Péntek délután kezdetét vette a XI. Harkányi Szabadegyetem programsorozata. A november 6-11. közötti, ingyenesen látogatható programoknak a Hotel Korona, művelődési ház és a református templom ad otthont.

Még kétszer viszik el

Az őszi kertszépítésből sokaknak keletkezik zöldhulladéka. Azért, hogy az ágak, levelek, amiket elégetni sem tudunk ne jelentsenek gondot, novemberben még kétszer szállítják el, ha megfelelően összegyűjtjük és kitesszük.