Kezdőlap » Összes cikk » Helyi (Page 130)

Mellékútról kikanyarodó autóba ment a motoros

A régi Volkswagen az Avar utca felől kanyarodott ki a Siklósi útra Harkány belvárosa irányába, de a Siklós felé haladó motoros már nem tudott megállni. A nagymotor vezetője átrepült a víkendtelepi lakos autóján.

Új fesztivállal és nagyattrakciókkal kerekedik az éves programtervezet

November végéig elkészülhet a jövő évi eseményeket felsoroló rendezvénynaptár. A Harkány és Siklós vezetői valamint kulturális döntéshozói részvételével zajlott egyeztetésen a régió programkínálatának alapvető szerkezetében is megállapodtak, de egy új fesztivál neve is elhangzott.

November a közmeghallgatások hava lesz

November 9-én éves, kötelező közmeghallgatását tartja a Harkányi Német Nemzetiségi Önkormányzat. A hétfőn 18 órakor kezdődő eseménynek a művelődési ház ad otthont.

Harkányi étterem lett Rozmaring-díjas

A Magyar Turizmus Zrt. és a Virágos Magyarországért szervező bizottságának közös elismeréseként a harkányi Xavin Hotel Olívia Étterme vehette át a napokban az idei Rozmaring díjat.

Dávid-csillaggal tiltakozott, betörték a kirakatot

A kávézó és a télre bezárt Fornetti üzlet kirakatába Remmert Ferenc korábbi posztja miatt került ki egy-egy zsidó csillagot ábrázoló plakát. A két kirakatot hétfő kora reggel a bérlő és üzemeltető betörve találta.

Már a Fidesz is a harkányi alpolgármester lemondását kéri

Korábban beszámoltunk róla, hogy Sógor László szocialista zuglói politikus után Remmert Ferenc, Harkány fideszes alpolgármestere is egy Hitlert és Mussolinit megidéző, a migránsokkal ízléstelenül „viccelődő” posztot tett közzé facebook oldalán.

Kívül-belül megújult az egészségház

Harkány önkormányzata 56,36 millió forintos összköltségvetésű fejlesztési projekt keretében újította meg az egészségházat. A műszaki átadás-átvétel szeptember 30-án már megtörtént, a teljes projekt október 30-ával zárul.

Itt vannak a megemlékezés időpontjai

1956. október 23-ra emlékszik Harkány a csütörtökön 17 órakor kezdődő koszorúzással és a művelődési házban fél hattól rendezett ünnepi műsorral. A forradalom és szabadságharc 59-ik évfordulóján – pénteken – ökumenikus istentiszteletet tartanak a református templomban.

Harkány orosz testvérvárosának küldöttjei tartanak gálaműsort

KÉPGALÉRIÁVAL FRISSÍTVE | 2014 novemberében írta alá Harkány azt a megállapodást, mely értelmében Kurcsatov városát is testvérvárosaink körében üdvözölhetjük. Az orosz település kulturális delegációja szombaton a művelődési házban zenés, táncos gálaműsor keretében mutatkozik be.

A héten már hazavihetjük az óriási kék kukákat

A héten már átvehetőek a szelektív hulladékgyűjtő program kukái. A Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program keretében megvalósuló szerződéseket hétvégén gyűrték a kerítésekbe, ha nem ázott teljesen szét, november 6-ig bárki hazaviheti színes edényét, amibe az újrahasznosítható szemetet kell tenni.

A pályaépítési program utolsó köréhez csatlakozik Harkány

Kis méretű, műfüves pálya épül a Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán. A képviselő-testület legutóbbi ülésén döntött arról, hogy csatlakozik az MLSZ tízéves pályaépítési programjának utolsó fordulójához.

Vádemeléssel záródott nyomozás

Vádemelési javaslattal zárta a Siklósi Rendőrkapitányság a nyomozást egy 24 éves harkányi férfival szemben rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – tájékoztat a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

Elkészült az öltöző másik szárnya is

Átadták a sportöltöző építésének második ütemét. A hazai részleg belső terét érintő munkálatok tavasszal vették kezdetüket a TAO támogatásnak köszönhetően, az átadóra testvérvárosunk, Schrezheim harkányi találkozójának utolsó napján került sor.

Megújulnak a buszmegállók, még egy fedett épül

A héten kezdődött és rövidesen be is fejeződik a harkányi buszmegállók felújítása. A nyolc darab váróhely festése és a hiányzó plexik cseréje mellett egy új, fedett buszmegálló is létesül. A központi, hatvanas éveket idéző állomás a társaság tulajdona. A szocreál fémszörny felújítására vagy modernizálására – amit a közelmúltbeli költséges tetőjavítás is előre jelez – aligha […]

Végleg eltűnhetett az utószezon népszerű fesztiválja

Nem kívánta a szervezésért felelős a közvéleményt tájékoztatni arról, hogy miért nem rendezték meg szeptember 18-19. napjaira meghirdetett Sörfesztivált. Az előző évben is sikeres eseményt nélkülöző rendezvénynaptárat márciusban fogadta el a kulturális bizottság