Kezdőlap » Összes cikk » Technológia (Page 13)

Két magyar műhold áll pályára a héten

Berakodva várja a kilövést az az Electron hordozórakéta az új-zélandi Māhia félszigeten, melynek jegyzékében hasznos teherként két magyar műhold is szerepel.   A Rocket Lab tizedik küldetésén négy ország műholdját állítja pályára. A pod – konténer – az ALE-2 japán fő műhold mellett kapott helyet. A visszaszámlálás javában zajlik, a kilövésre csütörtök délelőtt kerül sor. […]

Szonda csapódott a földbe Bisse mellett

Csütörtök hajnalban egy Zágrábból indított szonda zuhant a Túrony és Bisse közötti szántóföldre. Riadalomra semmi ok, az eset csupán régiónkban számít ritka jelenségnek.     Szerkesztőségünkben üzemelő számos monitoring rendszer egyike hajnalban olyan értesítést küldött, melyet még soha sem láttunk: a Tenkes-hegy vonalában még 4000 méteren volt, de Túrony felett 900 méterrel nyoma veszett egy […]

A Huawei adja majd az 5G-t Magyarországra

A Huawei közreműködésével épül ki Magyarországon az 5G telefonhálózat – jelezte Szijjártó Péter Sanghajban, a Hungcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórumon.   A kínai céget Amerika nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti, ezért különböző szankciók mellett nem alkalmazza a kommunista állam berendezéseit és erre kéri szövetségeseit is.   A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: Magyarország nem tesz különbséget a cégek között […]

Moszkva megcsinálta – saját internetre kapcsolhat Oroszország

Bármikor lecsatlakozhat a nemzetközi hálózatokról Oroszország – életbe lépett az a törvény, mely az ország saját internetlehetősége mellett a forgalom totális ellenőrzést is bevezeti.   Mint korábban beszámoltunk róla, 2018-ban a Duma az ellenzék tiltakozása ellenére elfogadta azt a jogszabályt, miszerint az orosz internetszolgáltatóknak le kell tudniuk kapcsolni a hálózataikon a teljes határon túli forgalmat. […]

Kevés nő szegődik kiberbiztonsági szakembernek

A vállalatok 45 százalékánál az informatikai biztonsági részlegen dolgozó nők aránya kisebb, mint a cég többi területén, ennek ellenére ezeknek a cégeknek csak 37 százaléka rendelkezik olyan programokkal, amelyek több nőt vonzanának a kiberbiztonsági területre – derül ki abból a felmérésből, amelyet a Kaspersky megbízásából a 451 Research végzett biztonsági vezetők körében.   A jelentés […]

Transzlációs Intervenciós Endoszkópos Központot adott át a PTE

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának Belgyógyászati Klinikáján közel 200 millió forint értékben alakították ki a Transzlációs Intervenciós Endoszkópos Központot (TIEK), melyet csütörtökön délután ünnepélyes keretek között adtak át.   A nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő felszerelésű központban a legmodernebb endoszkópos eszközök mellett altatógépet és intervenciós beavatkozásokat támogató röntgenberendezést is beszereztek. Ezáltal olyan súlyos kórképekben, mint a […]

Azonosítatlan anyagot találtak a Holdon

Furcsa színű, gélszerű anyagra bukkant a Hold túloldalán a kínai Yutu-2 önjáró holdszonda a China Lunar Exploration Project nevű küldetésén. A tudósok egyelőre találgatnak, és a közvéleménnyel csak óvatosan osztanak meg információt valamint képeket.     A Jáde Nyulat július végén éppen energiatakarékos üzemmódba akarták helyezni, hogy megóvják a túlmelegedéstől és a sugárzástól, amikor az egyik […]

Új nevet kap az Instagram és a WhatsApp

Egyértelművé teszi a Facebook, hogy a két alkalmazás hozzá tartozik, ezért új nevet ad nekik. A közösségi alkalmazások neve nemsokára a mobilok ikonjain is megváltozik.   A szoftvereket Instagram from Facebook és WhatsApp from Facebook néven kell majd keresni.   Zuckenberg korábban bejelentette, hogy az alkalmazások egy közös üzenetküldő rendszer részei lesznek, ennek első lépése […]

Scifiből valóság: működik a napvitorla

Sikeres volt az apró Lightsail-2 műhold kísérlete, mely napvitorlát használva állt egy magasabb Föld körüli pályára. A megoldástól az űrhajózás és űrkutatás modernizálását várják.     A Planetary Society nevű cég Twitteren tett bejelentése szerint a júliusban indított szerkezet sikeresen bontotta ki alufóliaszerű vitorláját és állt egy kilométerrel magasabb Föld körüli pályára, mellyel a a […]

A Microsoft bemutatja: Windows 1.0

Bemutatjuk a vadonat új Windows 1.0-t, MS-Dos Executive-val, órával és egy csomó egyébbel – írta a Microsoft közösségi oldalain. A redmondi óriás tweetjében egy videót is közzétett, melyben a Windows 10-től az időben visszafelé haladva idézi fel operációs rendszereinek és felületeinek logóját.   Egyáltalán nem egyértelmű, hogy mit akar a Microsoft: egy új rendszert jelent […]

Kriptovalutát vezet be a Facebook

Kriptovalutát vezet be a Facebook. A librát – mely a cégóriás szerint mindenki számára hasznot hoz – már jövőre használhatjuk.   A kriptovalutát nem bankok jegyzik, hanem számítógépes hálózatok. A digitális pénzt a 28 alapítóval létrejött, genfi székhelyű szövetség koordinálja majd, melynek soraiban helyet foglal a Mastercard, a PayPal, a Visa, az Uber és a […]

Kiberháború: elfoglalják harcálláspontjaikat a nagyhatalmak

Míg az amerikaiak a Huawei kínai kémeitől, az oroszok és a kínaiak az amerikai Microsoft titkos adatgyűjtésétől és aknáitól tart.   Ahogy Trump a telekommunikációs vállalat lehetőségeit szabta rövidre az elmúlt hónapokban, úgy Putyin az orosz katonai rendeszerkból száműzi a Windows operációs rendszert.   A hátsó kapuktól való félelmükben az Astra Linux nevű saját fejlesztésű […]

Elfogadták a drónok EU-s szabályozását

Az Európai Bizottság elfogadta a drónok használatára vonatkozóan a biztonságot és az azonosíthatóságot előíró, korábban jóváhagyott új irányelv végrehajtási utasításait – közölte az uniós bizottság.   Az elfogadott jogszabályt elsődleges célja, hogy egységes uniós biztonsági előírásokat hozzanak létre drónok hivatásos és szabadidő jellegű használatára vonatkozóan.   Az elfogadott kiegészítő végrehajtási rendelet szerint az uniós tagállamoknak […]

Újraírták a Nemzetközi Mértékegységrendszert

Megújult a Systeme International d’Unites, azaz az SI, a Nemzetközi Mértékegységrendszer, amelynek alapegységei hétfőtől nem meghatározott tárgyakhoz, hanem természeti illetve technikai állandókhoz vannak kötve.     A szakértők még tavaly novemberben fogadták el többek között a kilogramm új definícióját a Párizs melletti Versailles-ban az Általános Súly- és Mértékügyi Konferencián. Az SI alapegységeinek újradefiniálását követően az új […]

A fogyasztók is jól járnának a villanyórák terén várható változással

A szakminisztérium dolgozik az úgynevezett okos mérés háztartási alkalmazásának megvalósításán is, amellyel a mostaninál jóval kedvezőbb tarifák is elérhetők lesznek – mondta Kaderják Péter.   Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára kiemelte, a kormány ösztönzi és támogatja a megújuló energia- és a napelemes energia-termelést, valamint a villamos meghajtású járművek üzembe […]