Kezdőlap » Összes cikk » Technológia (Page 18)

Nagyot dobbantott a Telenor, kicsit ingyenes lesz a telefonálás

Három napon át, december 24. és 26. között ingyenessé teszi a Telenor az ügyfelei számára a hanghívást minden belföldi hálózat irányába. Ehhez csak egy SMS-ben kapott ellenőrző kódot kell igazolni.   A szolgáltató ezen felül 13 ezer ügyfelének felajánlja azt is, hogy feloldja a hátralevő hűségidőt. Aki már korlátlan hívást biztosító tarifával rendelkezik, ők az adventi kalendáriumban […]

Órákon át orosz szervereken keresztül folytak a Facebook és Google adatai is

Szerda kora reggel közép-európai idő szerint 5:43 és 8:10 között olyan dolog zajlott az interneten, ami elsőnek talán furcsának tűnhet: orosz szerveren át irányítottak komoly forgalmat.   A legnagyobb oldalak forgalma mellett az Apple és a Microsoft jelentős mennyiségű adata is egy orosz szerveren keresztül folyt keresztül – derül ki annak a szervernek a naplójából […]

Áttörés: kijelző mögé kerülhet az ujjlenyomat-olvasó

Eltűnhet a telefonok előlapjáról az ujjlenyomat-olvasó. Most nem arról van szó, hogy oldalra vagy a hátlapra szerelik, hanem a Synaptics talált megoldást arra, hogy az előlap üvege és a kijelző mögé tegyék. Az iPhone X csalódást hozott, mert sokan már erre a technológiára számítottak, ám a biometrikus azonosítás ezen formája inkább teljesen kimaradt a keskenyperemes készülékből. […]

Ki nem találná, hány műhold kering a háza felett

Gondolta volna, hogy ma már közel nyolcezer különféle űreszköz kering a föld körül? És hogy ezek közül nem egy rendszeresen megfordul Magyarország felett is, némelyik közülük még szabad szemmel is látható az égen? A legérdekesebb azonban, hogy olyan műholdak is vannak, amelyeket napi szinten használunk, mégsem járnak soha a közelünkben sem.     Hatvan évvel […]

Rosszindulatú programok – ingyenesen is átvizsgálhatja számítógépét

Bárki ingyenesen letöltheti a Microsoft Biztonsági ellenőrzőeszközét, mely rosszindulatú programok után kutatva vizsgálja át a számítógépet.     A hivatalos oldalról való letöltést a képre kattintva kezdheti, a program pedig csak manuális indítás esetén végez ellenőrzést, és biztonsági megfontolásból 10 napon át használható. Ezt követően csak az ismételt letöltéssel használható újra.   Mint a Microsoft is […]

Öt dolog, amit nem tudtál a ma 25 éves SMS-ről

A 22 éves Neil Papworth a Vodafone-nak dolgozott, amikor 1992-ben dobott egy SMS-t kollégájának. Az első rövid szöveges üzenet nem volt más, mint a a boldog karácsony kívánsága.     A programozó már évek óta a Short Message Service szolgáltatáson dolgozott, amikor számítógépéről Richard Jarvisnak elküldte első SMS-ét; Merry Christmas. A szolgáltatás fejlesztésén a mai napig dolgoznak, mint Papworth […]

Indul az ország első nincsnet-felmérése

Közösségi alapú országos felmérés indult Magyarország internetes fehér foltjainak meghatározására a felhasználók visszajelzései alapján. A cél azoknak a területeknek a megtalálása, ahol nem érhető el megfelelő színvonalon sem a vezetékes, sem a mobilnet-szolgáltatás.   Miközben egyre több háztartásba jut el a szélessávú internet Magyarországon, továbbra is vannak olyan területek, ahol egyáltalán nincsen elérhető szolgáltatás. Az […]

F1 rajongók figyelem, régi márka tér vissza!

Mintegy három évtized után visszatér a versenyzés világába, sőt, a Sauber névadó szponzora lesz egy régi olasz márka. Forma-1-es mezőnyben a rajongóknak 2018-tól az Alfa Romeo–Sauber csapatnévvel kell megbarátkozniuk.     A Fiat érdekeltségébe tartozó cég megállapodott a Ferrarival, ami szerint az a továbbiakban is ellátja motorral a svájci istállót. Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler igazgatója […]

Csak egy régi szokás kellett a másfél perces autólopáshoz

Szombaton kötötték el az angliai Birminghamben azt a Mercedest, mely azóta sincs meg. Az autósok kedélyét azonban nem a négykerekű hiánya, hanem a lopás módszere borzolja.     Az alig másfél perces videóban a tetőtől talpig vegyvédelmi ruhába öltözött tolvajok két eszközt használnak: az egyikkel a bejárathoz közel letett indítókulcsot bírják működésre, a kibocsátott rádiófrekvenciás […]

Nem hittünk neki, de tényleg gyorsabb az új Firefox

Gyorsabb böngészést ígérnek a Firefox-ot új bőrbe bújtató Quantum fejlesztői. Az 57-es verziót minden Mozilla felhasználó megkapja, de néhány eprces telepítést követően ön is kipróbálhatja.     Aki nem használta és kipróbálná, a képre kattintva letöletheti. A böngészőt windowsos PC mellett Androidra, iOS-re, Linuxra és MacOS-re is elkészítették.   Ha pedig arra kíváncsi, milyen gyorsan hasít […]

Tízmilliárdos Kormányzati Adattrezort építenek

Háborúkban, katasztrófahelyzetekben is biztonságos, milliárdokba kerülő Kormányzati Adattrezort hozna létre a kormány, ahová az összes magyar állampolgár és cég hivatalos adatait és ügyeit archiválnák – tudatja a HVG a birtokába került dokumentumok alapján.   A felelős minisztériumok egyike megerősítette a tervezet valódiságát, de jelezték, egyelőre az egész előkészítési fázisban van. Egy júniusban elfogadott kormányhatározat szerint […]

És akkor minden iskolában lesz wifi

Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az állami és egyházi iskolák 2019 végéig – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.   Kara Ákos elmondta: a kormány döntése alapján minden állami és egyházi fenntartású általános iskola és középiskola, valamint szakképzési intézmény számára biztosítani fogják a gyorsabb internetkapcsolatot. Minden 500 fő […]

Függetlenítés: a Telekom nem várja meg a határidőt

Nem várja meg a 24-i határidőt a Telekom, hamarabb elérhetővé teszi a telefonjai függetleníthetőségét. Már ahol kell, az új készülékek nagy része ugyanis eleve függetlenként érkezik.   Már a törvényben megjelölt határidő előtt, október 20-tól biztosítja a díjmentes hálózatfüggetlenítést lakossági ügyfelei számára – közölte a vállalat. A lakossági ügyfelek és a Domino-kártyások a 1414-es telefonszámot, az […]

Jövőre kötelező lesz az e-segélyhívó az autókba

Október elsejétől új szabályozást lépett életbe a mobilszolgáltatók számára az autós e-segélyhívásokra vonatkozóan, mely a gyors elsősegélynyújtást teszi lehetővé – közölte A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Ennek megfelelően jövőre mindenkinek elérhetővé kell tenni az e-segélyhívást az autókban.   Vasárnap lépett életbe az autókba beépített automata e-segélyhívókra vonatkozó szabályozás. Ez uniószerte egységesen lehetőséget ad […]

A Microsoft és a Facebook jelenti: kész a leggyorsabb interkontinentális kábel

Elkészült az Atlanti-óceán alatt épített eddigi legnagyobb kapacitású adatkábel – jelentették be a beruházás megrendelői és kivitelezője, a Microsoft, Facebook és a telekommunikációs infrastruktúrákkal foglalkozó cég, a Telxius.     A 6400 kilométer hosszú, spanyolországi Bilbaot és az amerikai Virginia Beachet összekötő Marea kábel két év alatt készült el és 2018 elején áll szolgálatba, a […]