Kezdőlap » Összes cikk » Technológia (Page 3)

Július közepén mutatják be a James Webb első képeit

Július 12-én mutatják be azokat a felvételeket, amiket a James Webb űrteleszkóp készített – jelentette be a NASA.     A színes felvételeket egy előadás során adják majd közre, illetve teljes egészében hozzáférhetővé teszik valamennyi spektroszkópiai adatot.   A két évtized alatt fejlesztett több tízmilliárd dolláros űrteleszkópot karácsonykor indították újtára a Földtől 1,5 millió kilométerre […]

Alávágott az EU az ingyenes messengerezésnek

Az európai távközlés-felügyelő hatóság betiltották azt a kedvezményt, ami lehetővé tette a szolgáltatóknak, hogy a havi adatkereten felül korlátalanul biztosítsák a különböző üzenetküldő és közösségi alkalmazások használatát.   Az új szabályozás értelmében – ami persze a piac és a fogyasztó érdekeit védi – az unióban a rendes adatforgalmat kell, hogy fogyassza sok egyéb mellett az […]

Elkezdődött – érkezik a bankkártyákat leváltó rendszer

Biometrikus azonosítással oldalán meg globális szinten a fizetést a Mastercard. Az okostelefonokat és bankkártyára váltó rendszerben így ujjlenyomattal vagy az arcunk azonosításával is fizethetünk majd.   Az egyik legnagyobb tranzakciókat bonyolító vállalat által segített új szabványokhoz a kisboltoktól a nagykereskedőkön át a bankokig bárki csatlakozhat. A Mastercard szerint a vásárlók többsége, közel háromnegyede használná például […]

A Google térképén lehet tervezni a buszokkal is

Fokozatosan jelennek meg a Volánbusz helyi menetrendjei a Google Térképen, egyelőre a tervezett menetrendi adatokkal. A közlekedési vállalat várja az utasok tapasztalatait és véleményét.   A Volánbusz helyközi járatainak menetrendje már 2017. óta elérhető a Google Térképen. 2022. május 28-tól ez a tájékozódási lehetőség fokozatosan kibővül azon települések helyi menetrendjeivel, amelyeken a Volánbusz végzi a […]

Ezek az óriási darazsak érkeznek hamarosan a kertekbe

Májustól a nyár végéig lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, amint a kertek, parkok gyepén, egy korhadó fa közelében, a komposztnál keringenek, akár nagy tömegben is. A látvány ellenére nem kell félni tőlük, mert az emberre ártalmatlanok.     A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra is felhívja a figyelmet, hogy a tőrösdarazsak az […]

Búcsút int a jelszavaknak a Google, a Microsoft és az Apple

Közös közleményben jelentette be a három nagy techcég, hogy hamarosan búcsút inthetünk a hagyományos jelszavas-felhasználóneves online bejelentkezéseknek.   A FIDO Alliance – Fast Identity Online, Gyors Online Személyazonosság – technológia alapjait a következő évben kezdik bemutatni, célja egy biztonságosabb autentikáció.   A jelenlegi legkockázatosabb biztonsági megoldást mindhárom böngészőben kiváltanák, lényege, hogy az azt támogató weboldalakon […]

Ilyen könnyen segíthet a fülesbaglyok összeírásában

Az erdei fülesbaglyok fészkelőállományának felmérésében kéri a lakosság segítségét a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).   A lakott területeken is leggyakoribb erdei fülesbaglyok fészkelőállománya felmérésében bárki tud segíteni, ehhez ugyanis a madarakat nem kell látni.   A felmérés lényege, hogy az esti, szürkületi órákban figyelni kell a fiókák jellegzetes, mással össze nem téveszthető éles […]

Új eljárással gyógyíthatják a koronavírust

Újabb kutatásfejlesztési megállapodást köt a Pécsi Tudományegyetem, a CAPTEC Medical Kft. és a Pannon Egyetem. Az együttműködés keretében egy olyan, már előkészített és kidolgozás alatt álló technológiai platformot alakítanak át a szakemberek a koronavírussal fertőzött betegek gyógyítása érdekében, amelyet elsődlegesen a tumoros betegek kezelésének céljából fejlesztenek ki a partnerek.     A CAPTEC Medical 2016 […]

Megnyílik a Facebook első boltja

Május elején nyílik meg az 1550 négyzetméteres Meta Store a kaliforniai Burlingame-ben.   Az üzletben május 9-től lehetőség lesz kipróbálni és megvenni a Facebook egyre bővülő intelligens hardvercsaládját, így a Quest 2 virtuális valóság headsetjét, a Ray-Ban Stories okosszemüveget és a Portal videótelefont is.   Mark Zuckerberg szerint az üzlet kiváló lehetőség megismerni, miként kötik […]

Két betegség is gyakori velejárója a kullancscsípésnek

Bár már egyre többen tisztában vannak azzal, hogy a kullancsok többféle fertőzést terjeszthetnek, mégis a legtöbben a Lyme-kórtól tartanak, ha kullancscsípést észlelnek saját magukon vagy családtagjaikon. Létezik azonban egy másik, kullancs által terjesztett betegség, mely könnyen súlyossá válhat, így fontos ezen betegségek tüneteit megkülönböztetni, hiszen kezelésükben is jelentős eltérések vannak.   Az egyik leggyakoribb közönséges […]

Na de kik azok a boomerek?

Ok, boomer – van, akinek idegenül hangzik a kifejezés, miközben azt sem tudja, miért mondják ezt rá. Voltaképpen épp ezért. Najó, kicsit azért összetettebb, ám nagyon is aktuális háttere van.   Röviden és kíméletlenül arról van szó, hogy a leköszönő generáció hajlamos azt hinni, hogy ért folyamatokat, csak azért mert egyszer részesei voltak, miközben észre […]

Baranyába is jönnek a Google kamerái

Aktualizálja a Google a térképeket és az utcaképeket Magyarországon. Az évről évre visszatérő, jellegzetes, gömb alakú kamerát hordozó autó március 11. után rója a megye útjait.   Az országszerte felbukkanó járművek a Dunántúlon Pécset és környékét is bejárják, de emellett például Sopron, Székesfehér, Szekszárd, Veszprém és Ajka mellett, az ország keleti felében többek között Békéscsaba, […]

A Googlénak van egy ötlete, mire jó az öreg gépe!

Kinél ne lenne otthon félretett, öreg laptop vagy asztali számítógép, azt várva, hogy egyszer csak jó lesz valamire.   Évtizedekig úgy tűnt, hogy valójában soha többé nem lesz jó semmire, a Google azonban tenne egy javaslatot: használja felhő alapú klinesként!   A Chrome OS egyik verziója épp ilyen feladatra lett kitalálva: az egyelőre még igen […]

Ha ez a szám keresi, biztos ami biztos tegye le vagy fel se vegye!

Napok óta hívogatja a 06/72/900-986 számról a térség vállalkozóit, cégeit néhány, magát a Szocio-Gráf közvélemény-kutató munkatársának kiadó telefonmunkás, hogy céges működésre vonatkozó kérdést tegyen fel.   A telefonszámokat a Google a térképes archívuma alapján sokszor évekkel korábban összegyűjtött – legtöbbször téves – adatokból szedik, így van, akit tucatszor is megkerestek egy-két napon belül, hiába kérte, hogy […]

Fogadjunk, hogy nem ismerted a YouTube-nak ezt a funkcióját!

Van egy rejtett, vagyis kevésbé (köz)ismert funkciója a YouTube felületének, ami nagyban megkönnyítheti a keresést vagy a navigálást az egyes videókban, mégsem ismerik a legtöbben.   Még arról is alig tudnak, hogy lejátszás közben a nyilakkal 5-5 másodpercet léptethetnek előre vagy hátra, de azt, hogy a számok mit csinálnak annál is kevesebben ismerik.   Ugyanis […]