Kezdőlap » Összes cikk » Baranya (Page 79)

Havazás – tucatnyi baleset történt az utakon

A péntek esti néhány órás, kisebb hóesésben több baleset is történt a megye útjain. A sok ütközés és útról lesodródott jármű súlyos sérülést nem hozott. Az utak többsége még most is használhatatlan, ám további havazás várható – így aki teheti, ne induljon útnak.   Pécs és Egerág között egy autó borult az árokba, kicsit később […]

Tucatnyi rendőrautó lepte el a pogányi kifutópályát

Egymás mögött sorakoztak fel csütörtökön 16 órakor a rendőrautók a pogányi repülőtéren, és folyamatosan érkeznek kollégáik.     Mint megtudtuk, a helyszínen a rendőrség forgat egy prevenciós kisfilmet, mely hamarosan látható lesz, de részletekbe előre nem bocsátkoznának.

Uránbánya harmadszorra is – Paks2 írhatja felül a mecseki tájvédelmet

A beadott kérelem szerint 2021-ben nyitnák újra a mecseki tájvédelmi körzet alatt lévő uránbányát, és 2027-ig üzemelne. Hasonló kérelmet 2016-ban kétszer is elutasítottak.   a Nemzeti Energiastratégia szerint a következő két évtizedben az urán szerepének növekedése várható az országban. Ennek megvalósulását mutatja a Paks-II. Atomerőmű fejlesztési projekt is – mutat rá kérelmében a Magyar Urán […]

Kétes pendrive-ok, hamis potencianövelő szerek kerültek elő a piacon

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai engedély nélkül árusított, valószínűleg hamis potencianövelőket és kétes eredetű adathordozókat foglaltak le. A pénzügyőrök a termékekre egy baranyai kisváros piacán tartott ellenőrzés alkalmával bukkantak.   Mint a hatóság lapunkkal közölte, adótitok miatt nem közölhetik az intézkedés pontos helyét, ám az nem Siklós vagy Harkány területén volt.   A […]

Elütöttek egy gyalogost Szalánta és Túrony között – frissítve

Az életéért küzdöttek a helyszínen a mentők annak a férfinak, akit nem sokkal 20 óra előtt gázoltak el Túrony és Szalánta között, az 58-as főút kivilágítatlan szakaszán, de hiába.        Gyalogost ütöttek el lakott területen kívül, a helyszínen meghalt.      Az áldozat egy 51 éves siklósi férfi.      A helyszínelés idejére […]

Árokba borult egy autó

Árokba borult autó miatt lassították a forgalmat szombat este 22 óra után Túrony határában. Szerencsére nem történt komolyabb sérülés.   Az 58-as számú úton egy Harkány felől Pécs felé haladó személygépkocsi 22 óra körül Túrony határában eddig ismeretlen okból letért az útról és az út melletti árokba borult – közölte lapunkkal a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. […]

Nem sokon múlt a kozármislenyi család élete

Rosszul lett egy négylakásos sorház egyik lakásának három lakója Kozármislenyben, a Viola utcában – közölte a katasztrófavédelem. A mentők ellátták az ott lakókat, majd kórházba szállították őket.   A pécsi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat a műszeres mérések során rendkívül magas szénmonoxid-koncentrációt állapított meg. A házban működő gázkazánt elzárták, és értesítették a gázszolgáltató […]

Öten sérültek meg az 58-ason

Egy kisteherautó és egy személygépkocsi ütközött az 58-as főúton Pogány közelében péntek reggel 8 órakor. Mindkét jármű az árokba zuhant és felborult.     A balesetben hárman súlyosan és ketten könnyebben sérültek meg, egy embert a pécsi tűzoltók feszítő-vágó segítségével szabadítottak ki a roncsból. Az egyik jármű üzemanyagtartálya is megsérült, a tűzoltók egy vízsugárral biztosították […]

Aktívházra nyert támogatást a drávaszabolcsi ovi

A Duna-Dráva Cement (DDC) környezettudatos kezdeményezések támogatására hozta létre 2011-ben a DDC Zöld Megoldás-pályázatot. A drávaszabolcsi Dráva Kincse Óvoda másodszor nyert támogatást a környezetbarát ötletei megvalósítására.   A pályázat elsődleges célja, hogy forrást teremtsen olyan fejlesztések és programok támogatására, amelyek a Beremendi és a Váci Cementgyár környezetében élők által használt közösségi terek, valamint infrastruktúra környezettudatos […]

Felzárkóztató program indul Baranyában is

Tanítsunk Magyarországért! elnevezéssel a társadalmi felzárkózást és érzékenyítést célzó program indul Baranya mellett Borsod, Szabolcs és Hajdú-Bihar megye ötven településén.   A programot a december 5-i Önkéntesek Világnapja alkalmából az ITM és az Emberi Erőforrások Minisztériuma hívta életre a Klebelsberg Központ és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája közreműködésével.   A program célja a kistelepülésen élő […]

Meghalt egy traktoros Regenyén

Hétfő este 19 órakor felborult egy traktor Regenyén. A jármű vezetője a helyszínen életét vesztette.   A 20 éves helyi lakos a Fő utcán akart az út szélére húzódni, amikor véletlenül a mély árokba borult. A gép alá szorulva a helyszínen életét vesztette – közölte lapunkkal a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.  

Kéménytűz miatt költöztek Tésenfán

Kilenc embernek, köztük hét gyereknek kellett elhagyni az otthonát vasárnap kora reggel Tésenfán, ahol egy kéménybe épített gerenda gyulladt meg.   A siklósi tűzoltók idődben eloltották a lángokat, személyi sérülés nem történt. A lakók rokonoknál kerestek menedéket.

Leégett egy vályogház teteje Bissén

Kigyulladt egy vályogház tetőszerkezete Bissén, a Petőfi Sándor utcában. A szombat délben történt esethez a siklósi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik három vízsugárral oltották el a lángokat.     Az oltást nehezítette, hogy a lángok átterjedtek az épület egyik szobájára, ahol beszakadt a födém. Az eset során senki nem sérült meg, de a ház lakhatatlanná vált. […]

Téli üzemre készek a baranyai buszok is

November utolsó napjával befejeződött a Dél-dunántúli Közlekedési Központ (DDKK) több mint 800 autóbuszának teljes körű felkészítése a téli hónapokra, valamint a munkarendet a szélsőséges körülményekhez és eseményekhez igazították.     A hidegben a járművek több odafigyelést igényelnek, ami a szokásostól eltérő munkát rónak a társaság műszaki munkatársai számára. A felkészítési ellenőrzés kiterjedt a hűtő és fűtésrendszerekre, minden […]

Koreai összeszerelőüzem lesz Pécsen

A dél-koreai autóalkatrész-gyártó Hanon Systems Hungary Kft. összesen 36,7 milliárd forint új beruházást hoz Pécsre, Székesfehérvárra és Rétságra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A cég hűtéshez és fűtéshez kapcsolódó alkatrészeket és elektromos autók gyártásához szükséges berendezéseket készít majd.   Közölte, hogy a pécsi és rétsági új telephely-létesítés valamint a székesfehérvári kapacitásbővítés 7,5 milliárd forint vissza […]