Kezdőlap » Összes cikk » Baranya (Page 80)

Nem jogerős a gilvánfaiak kirándulása ügyében hozott ítélet

A Siklósi Járásbíróság kedden hirdetett ítéletet a gilfánfai delegáció kirándulása ügyében, akik az önkormányzat pénzén és autójával tettek kiruccanást Horvátországba.   Az ügy elsőrendű vádlottját, a ma fideszesként regnáló Bogdán Lászlót 2010-ben még függetlenként választották Gilvánfa polgármesterévé. Az ügy másod-, harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottjai akkor képviselők voltak. A másodrendű vádlott a polgármester helyettese is […]

Visszakapta a másfél milliós trófeát a Bóly Zrt., harkányi is van a gyanúsítottak között

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya vesztegetés, orvvadászat, lopás, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt is folytat nyomozást egy vokányi, egy bakonyai és egy harkányi férfival szemben, mert engedély nélkül ejtettek el egy szarvasbikát Bóly környékén és lopták el annak trófeáját.      A három férfi még 2017-ben a Bóly Zrt. vadászterületén egy körülbelül 200 kilogramm […]

Százötven programmal jön a pécsi adventi vásár

Mintegy 150 programot kínál Pécsen a november 30. és december 23. között megrendezett Adventi Kézműves és Mesevásár. A szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) közleménye szerint immár nyolcadik alkalommal megrendezendő kulturális programsorozat legjobban várt eleme a dél-afrikai a capella kórus, The Boulevard Harmonists fellépése lesz, akik december 12-én, a Dzsámiban adnak ingyenes koncertet.   Az […]

Zöldségesek és a gumisok is számíthatnak a héten ellenőrzésre

A NAV munkatársai a héten Harkányban és Siklóson is terveznek ellenőrzéseket. A próbavásárlások során a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét vizsgálják.   Ellenőrzésre számíthatnak a zöldség- és gyümölcskereskedők, a pékségek, a vendéglátóhelyek, valamint a piacon, közterületen értékesítők – közölte a hatóság. Hozzáteszik, kiemelten ellenőrzik az autógumi-szervizeket […]

Halálos baleset történt Pécs mellett

Nem sokkal vasárnap negyed tizenegy után vasárnap is összeütközött két autó Kozármisleny közelében az 57-es főúton. Az elmúlt hetekben alig telt el úgy nap, hogy ne történt volna az útszakaszon baleset – úgy tűnik, a sebességmérés helyének és idejének eltitkolás nincs is rá hatással.     A balesetben az egyik gépkocsi vezetője, egy 70 éves […]

Itt a legkisebb népszavazás Baranyában

Három tucat ember tart népszavazást Mánfán és Komlón a két város területcseréjéről, mivel a voksoláson csak az érintett területen lakók vehetnek részt.   A 4 mánfai és 34 komlói arról döntene, hogy adhat-e Komló 85 lakást 23 hektárnyi területen a mánfai 154 hektáron levő 122 ingatlanért. Komló és Mánfa 1992-ben vált külön, ami olyan jól […]

Magnus-tragédia: a pilóta ölhetett Szalánta mellett

Az érintettek részére korábban kiküldött jelentés már tartalmazott olyan megállapítást, hogy a balesetet a repülő személyzete okozta, de a vizsgálat végleges lezárására még hónapokat kell várni – tájékoztatta lapunkat az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) Magnus tragédiát vizsgáló szakmai eljárással kapcsolatban.     Az idei esztendő legsúlyosabb magyar légiszerencsétlensége miatt indított rendőrségi […]

Holttestet találtak Kóróson

Kedd hajnalban kigyulladt egy lakóház Kóróson, a Kossuth utcában. A tetőszerkezet is lángra kapott, majd beszakadt.   A siklósi hivatásos tűzoltókat már csak füst és parázs várta, az épület átvizsgálásakor pedig egy holttestet találtak a romok között.

Henteseknél, dohányboltokban és a piacokon lehet számítani ellenőrzésre

A vegyescikk-kereskedők, a hentesüzletek, fodrászatok és a dohányboltok is számíthatnak a héten NAV ellenőrzésre. A revizorok Harkány mellett Drávaszabolcsra valamint Villányba is ellátogatnak.   A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, az alkalmazottak bejelentését, valamint az áruk eredetét vizsgálják. Az ellenőrzések a piacokra és vásárcsarnokokra is […]

Előzetesbe került a pécsi garázsban drogot dugdosó férfi – VIDEO

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer birtoklása miatt indított nyomozást egy pécsi férfi ellen, aki egy általa használt garázsban kábítószert tárolt. A nyomozók még csütörtök délután Pécsen vizsgálták át a ruháját, amikor zsebéből három, fehér porral teli alufólia-csomag került elő, amelyekről azt mondta, amfetamint tartalmaznak.     A nyomozók a 36 éves férfi […]

Az orosz kapcsolatok ápolása és a fürdő továbbfejlesztése is téma volt

Harkányba is ellátogatott csütörtökön Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter valamint Svetlana Churilova, a Rosenergoatom cégcsoport képviselője – értesültünk.   Az orosz energetikai partnerek Nagy Csaba országgyűlési képviselővel valamint Madaras Zoltánnal, a megyei közgyűlés elnökével a megyei üzleti kapcsolatokról, a város, a kórház valamint […]

Tizenhárommilliárdos beruházás indul az Ős-Dráva programban

Nemsokára indul és 2020 májusáig zárul le a 2013-ban indított és 2016-ban kiemelt jelentőségűvé nyilvánított Ős-Dráva program egyik legfontosabb programja. Az eddig is tízmilliárdokat felemésztő terv most 13,4 milliárdért bővül.   Egy KEHOP program keretében sok egyéb fejlesztés, felújítás mellett  78 kilométer csatorna kotrás, 15 kilométernyi új folyómeder és közel 4 kilométernyi csővezeték kerül kiépítésre a Vízvisszatartás és […]

Túronyban a kerítés is cukormázból lesz

A pécsváradi Mézmanók idén másodszor rendezik meg Túronyban a Mézeskalácsház sütő versenyt. A rendezvényre bárki benevezhet, az alkotások pedig a közösségi házban kerülnek kiállításra.   Az idei esztendőben a verseny újdonsága, hogy a gyermekek munkáit külön kategóriaként bírálja el a cukrászokból álló zsűri. A mesés utazás december 16-án fél háromkor kezdődik, ahova szemlélődőt és versenyművel […]

Ötvenezer védőoltást osztottak ki Baranyában

Novembertől Baranya megyében is elérhetők az influenza elleni oltóanyagok – közölte a Baranya Megyei Kormányhivatal. A háziorvosok 50 ezer adagot vehettek át, melyek a fertőzéssel különösen veszélyeztettek számára térítésmentesen adhatók.   A térítésmentes oltást a 60 éven felüliek, bizonyos krónikus betegségben szenvedők, a várandósok, az egészségügyi és szociális intézményekben ápolt személyek kérhetik, de azoknak is […]

Meghalt a polgármester, vasárnap választanak újat

Polgármestert választanak vasárnap Kisszentmártonban, a tisztségért négy független jelölt indul – közölte a helyi választási iroda vezetője, a baksai közös önkormányzati hivatal jegyzője.   Takácsné Jauk Ibolya emlékeztetett: az időközi önkormányzati választást ezúttal azért kellett kiírni, mert az eddigi településvezető, a fideszes Bogdán Gábor augusztus közepén elhunyt.   A 281 lakost és 203 szavazásra jogosultat […]