Kezdőlap » Összes cikk » Belföldi hírek (Page 2)

Nyomkövetőt és segélyhívót kapnak a postások

Az elmúlt évben megnőtt a postások elleni erőszakos cselekmények száma, ezért a Magyar Posta több intézkedést is bevezetett a kézbesítők biztonságának erősítésére, és bűnmegelőzési kommunikációs kampányt indít a lakosság körében.   Tavaly több mint 70 erőszakos eset, fenyegetés vagy garázdaság érte a postásokat, a bántalmazások döntő hányada kézbesítéssel kapcsolatos konfliktusból adódik. A posta ezért segélyhívós […]

Megválasztották a köztársasági elnököt

Bizalmat szeretne építeni az előítéletektől mentes kölcsönös meghallgatás és megértés révén Sulyok Tamás megválasztott köztársasági elnök, aki hétfőn az Országgyűlésben azt mondta, bizonyos hatáskörökben – például a kitüntetések, a kegyelmezés esetén – a lehető legszélesebb transzparencia híve.     Megválasztása után elmondott beszédében az új államfő, aki az Alkotmánybíróság elnöke, azt ígérte, a köztársasági elnöki […]

Halálos áldozata is van a vasárnapi tömeges balesetnek

Vasárnap délelőtt az M7-es autópálya mindkét oldalán, Pázmánd és Pákozd térségében több baleset történt, legalább 15 autó érintett.   A személyautók, kamionok és buszok több száz méteren át történt baleseteihez az vezethetett, hogy a sűrű ködben és a közeli tűzeset füstjében a látótávolság 100 méter alá csökkent.   Úgy tudni a szerencseétlenség emberi életet is […]

Sulyok Tamást javasolják az új köztársasági elnöknek

Hétfőn fogadják el Novák Katalin lemondását, ezt követően 30 napon belül kell megválasztani az új államfőt. A kormánypárt jelöltje Sulyok Tamás.   A köztársasági elnök lemondását hétfőn fogja elfogadni az Országgyűlés. Sulyok Tamást – aki tíz éve az Alkotmánybíróság tagja, 2016 óta pedig az elnöke – az ezt követő 30 napon belül nevezik ki.   […]

Közel száz új trafiboxot telepítenek országszerte

A meglévő 87 mellé országszerte újabb 94 helyen készítik elő trafiboxok telepítését. A helyszíneket egyelőre nem árulják el.   Február 1-ig országosan 87 helyszínen telepítették a Trafiboxokat, és további 94 helyszínen jelenleg előkészítés alatt áll az elhelyezésük – közölte a rendőrség. Térségünkben legutóbb 2023 nyarán Újpetrén avattak ilyen szerkezetet.   A fixen telepített dobozok, melyekben […]

Lemondott Balog, de nem kér elnézést

Miután közéleti szereplők, véleményvezérek, politikusok és saját egyházi vezetői is világossá tették, hogy egyetlen választása a távozás, lemondott zsinati elnöki pozíciójáról Balog Zoltán.   A köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter bukását okozó pedofilbotrányban tanácsadóként szereplő, majd pozícióját formális szavazással megerősíteni próbáló Balog püspökként maradhat az egyházában. Helyét a zsinat alelnöke, Pásztor Dániel veszi […]

Egyre inkább inog a talaj Balog lába alatt

Miután kiderült, hogy Balog Zoltán a köztársasági elnök tanácsadója volt abban a pedofilügyben, ami miatt Novák Katalin is lemondásra kényszerült, az egykori miniszter ellen is egyre többen lépnek fel.   Az elmúlt napokban két lelkész többeket is felszólítva bejelentette, hogy a bicskei áldozatoknak adják fizetésüket, amíg a református egyházközösség vezetője nem távozik posztjáról.   A […]

Döntöttek: maradhat Balog Zoltán, a pedofilbotrány tanácsadó exminisztere

Az egykori miniszter, Balog Zoltán Novák Katalin tanácsadója volt abban a pedofilügyben, ami miatt a köztársasági elnök lemondásra kényszerült.     Mivel feltételezhető, hogy az egykori miniszter közbenjárására mentették fel a pedofilbotrányban elítélt igazgatóhelyettest, az ügy kapcsán pedig megbukott az ország köztársasági elnöke, Balogot a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalba rendelték. Az egyházi tisztségviselők megjelent […]

Lemondott Novák Katalin – friss: Varga is bejelentette távozását

 FRISSÜLT  Lemondott a pedofilbotrány elítéltjét felmentő Novák Katalin. A köztársasági elnök szombaton váratlanul megszakította katari útját és hazatérve bejelentette lemondását.   A pedofilbotrány elítéltjének felmentéséért elnézést kért.    UPDATE  Miután a köztársasági elnök lemondott, a pedofilügy elítéltjének kegyelmét ellenjegyző, korábbi igazságügyi miniszter is bejelentette távozását. Varga Judit visszaadta képviselői mandátumát és EP-listavezetői pozíciójáról is lemondott, azt […]

Még lehet jelentkezni a középiskolákba

Február 21-ig lehet jelentkezni a középiskolákba. A korábbi évek eredményei elérhetők az oktatas.hu felületén, és összevethetők az idei adatokkal.   Az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta a központi írásbeli felvételi vizsgadolgozatok előzetes eredményeinek átlagait és eloszlását, így a felvételizők összehasonlíthatják teljesítményüket, és megalapozottabban dönthetnek arról, hogy melyik középfokú iskolákba jelentkezzenek.   Idén a mentességgel, illetve kedvezménnyel […]

Erdei iskolai foglalkozásokra jelentkezhetnek az általános iskolák

Elindult az Iskolában az Erdő Program, amelynek során általános iskolák pályázhatnak erdei iskolai foglalkozások lebonyolítására.   Hétfőtől regisztrálhatnak a hazai iskolák az Európai Unió finanszírozásával megvalósuló Iskolában az Erdő Programra, amely során az Országos Erdészeti Egyesület által minősített erdészeti erdei iskolák erdőpedagógusai 20-30 fős csoportoknak, osztályoknak tartanak tematikus foglalkozásokat.   A programban az erdőpedagógusok játékosan segítik […]

Pedofilügy – tüntetést szerveznek Novák Katalin és Varga Judit lemondásáért

Tizenötezren írták alá azt a petíciót, mely Novák Katalin távozását követeli. A köztársasági elnök ellen azért léptek fel, mert elnöki kegyelemben részesített egy pedofília segítése miatt elítélt férfit.   A bicskei gyerekotthonban K. Endre igazgatóhelyettesként dolgozott, az érintetteket hallgatásra bírásával megpróbálta eltusolni, hogy az igazgató éveken át gyermekeket molesztált. A bűntárs 2021-ben 3 év 4 […]

A választások is téma lesz a kormányülésen

Háromnapos kihelyezett kormányülést tartanak Sopronbánfalván. A helyszín már többször adott otthont ilyen találkozónak.   A tanácskozáson téma lesz az EU-csúcs mellett a svéd NATO-csatlakozás, valamint az EP és a helyi választások kérdése is. Ennek megfelelően február második felétől véglegesítik a kormánypárti jelöltek listáját, majd lemenő rendszerben – végén a helyi jelöltek – kezdődnek a bejelentések. […]

Megmozdult a föld Magyarországon

Szombat reggel 2,2 magnitúdójú földrengés volt Magyarországon, Jánossomorja térségében. Az epicentrum közelében az emberek is érezték a rengést.   Az osztrák határhoz közeli földmozgás 2 kilométer mélységben keletkezett pontban 6 órakor, károkról egyelőre nem érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez.   A térségben legutóbb csütörtökön éreztek földmozgást, akkor Gloggnitz település mellett 4,5-ös rengés keletkezett.      

Gyorshír: Stratégiai partnerségre lépett a DUE és a harkányi fürdővállalat

Stratégiai partnerséget kötött a Dunaújvárosi Egyetem (DUE) és a Harkányi Gyógyfürdő Zrt..