Kezdőlap » Összes cikk » Belföldi hírek (Page 98)

Teljesen kiégett egy kilencedik emeleti lakás

Tűz ütött ki egy tízemeletes lakóépület kilencedik emeletén Budapesten. A lángok az épület ablakain is kicsaptak, a tűzoltók három vízsugárral oltották el a tüzet.   A tűz keletkezésének okát vizsgálják, az oltással párhuzamosan a felső szintről több embert kosárral hoztak le az épületből. A 9. emelet fölötti lakás ajtaját be kellett törniük, szerencsére senki sem […]

Elaludt a buszsofőr, horkolva hajtott az árokba

A szentesi busz utasa azt vette észre, hogy horkol a sofőr. Előrement, de nem sikerült felébreszteni, és az árokban kötöttek ki – számol be az ATV.      Az alvó sofőr lefejelte a kormányt és a gázra taposott. Egy kanyarban kisodródtak, kitapostak több táblát majd az árokban kötöttek ki. Az utasnak nem lett semmi baja, […]

Ádert javasolja a Fidesz köztársasági elnöknek

Teljes volt a konszenzus a Fidesz elnökségében arról, hogy Áder János legyen a következő államfőjelölt – közli a Magyar Idők Kósa Lajostól kapott értesülését.     A Fidesz alelnök-frakcióvezetője a Fidesz Dobogókőn tartott elnökségi ülése után mondta, hogy a köztársasági elnök jövő májusban lejáró mandátumát Áder János kapja meg. mint fogalmazott, a jelenlegi államfő olyan […]

A volt baranyai főtűzoltót nevezték ki országos parancsnoknak

Pintér Sándor belügyminiszter Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagyot nevezte ki 2017. január elsejei hatállyal az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetőjének.    Góra korábban a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot igazgatójaként is tevékenykedett, 2016 októbere óta pedig megbízott főigazgatóként irányította az OKF tevékenységét.   A jövő évtől a katasztrófavédelem általános főigazgató-helyettesi feladatait Erdélyi Krisztián tűzoltó ezredes látja el, […]

Gyorshír: kigyulladt egy mentőautó Pesten

Kigyulladt és teljesen kiégett egy mentőautó Budapesten szerda délután. Az autóban senki sem tartózkodott, beteget nem szállított és senki sem sérült meg.     Az eset a budai városrészben történt az Erzsébet híd közelében, az Attila út és a Krisztina körútnál, de a detonációt Pesten is hallani lehetett. Szemtanúk egy kisebb és egy nagyobb robbanásról […]

Itthon is fokozzák a rendőri jelenlétet

Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a bevásárlóterek és a nagyobb forgalmú csomópontok környékén. Pesten a TEK járművei parádéznak, vidéken a rendőri jelenlét fokozására lehet számítani.     Az országos rendőrfőkapitány Budapesten és Pest megyében már hétfő este, kedden pedig – Pintér Sándor belügyminiszter felkérésére – az egész országra kiterjedően a lakosság védelme érdekében szükséges intézkedéseket […]

Ingyenes lesz a telefon és az internet

A Telekom előfizetői korlátok nélkül hívhatják egymást, akár mobil, akár vezetékes hálózatukon, míg a Telenor ingyen ad internetet karácsonykor.   A Telekom a perceket, a Telenor az adatforgalmat nem számlálja december 24-én nulla órától december 26-án 23:59-ig. Ennek értelmében mindegy, hogy az adott előfizetőnek mekkora az internetes letöltési kerete, a két nap forgalma nem számít […]

Tömegbaleset karácsony előtt: három halott, harminc sérült

Hárman haltak meg abban a buszbalesetben, ami hajnalban történt Mezőkövesdnél. Az M3-as autópálya Miskolc felé vezető oldalán, a már felborult járműnek több autó is nekirohant, ketten súlyosan, huszonhárman pedig könnyebben sérültek meg.     A baleset a csúszós, fagyott útburkolat miatt történhetett. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője közölte: 14 mentőkocsival érkezett a helyszínre, […]

Háromnapos razzia kezdődött

Az ittas sofőrök lesznek három napig célkeresztben az Európa-szerte megtartott közlekedési akcióban. Vasárnap estig az ország valamennyi útján fokozott ellenőrzésekre lehet számítani.     Az út szélére állítanak félre és szondát kell fújni – erre lesz a szokottnál is jóval nagyobb esélyünk a hétvégén. A  december 16-18. közötti kampányt az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a […]

Elektromos autókkal szállít a Posta

Zöldebb lesz a Posta. Éves szinten 90 ezer liter üzemanyagot akarnak spórolni azzal a beruházással, ami keretében 18 Nissan elektromos kisáruszállító autóval bővítette járműflottáját.     A fejlesztés összköltsége 127 millió forint plusz az áfa – jelentette be a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója. Illés Zoltán hozzátette: a 18 gépjárműből tizet a mobilposta szolgáltatásban használnak, nyolcat […]

Több mint száz bankkártya adatát szerezték meg hi-tech cuccokkal

Múlt szombaton helyezett el kamerát és egy speciális eszközt két román férfi egy budapesti bankfiók előterében. Az így megszerzett bankkártyák adatait nem tudták felhasználni, mert még idejében lekapcsolták őket.   Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint a két férfi 123 ügyfél bankkártyájának adatait szerezte meg. A nyomozás során az is kiderült, hogy az elfogott […]

Közmunkások kezébe adhatjuk az életünket?

Egyhetes oktatás után sok településen közmunkások söpörhetik a kéményt. A Katasztrófavédelem készítené fel őket kétszer három hónapos tanfolyamon, ám szakemberek szerint ez sok veszélyt rejt magában és tovább növelheti a szénmonoxid-mérgezések számát.   Közfoglalkoztatottakkal töltené fel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a hiányos kéményseprő létszámot – egy megyei munkaügyi központ hirdetésére a Kéményseprők Országos Szakszervezete figyelt […]

Halálra gázoltak egy nőt a villamosmegállóban

Egy kisodródó autó ütött el egy 50 éves nőt Budapesten, az Üllői út egyik villamosmegállójában. A nő életét már nem lehetett megmenteni.     Az áldozat a villamosra várt a Lehel utcai megállóban, amikor az autó elütötte. Életét a kiérkező mentősöknek sem sikerült megmenteni. Az autó felborult és a síneken állt meg, de az esetnek […]

Fertőző agyhártyagyulladásban halt meg egy diák

A budapesti Veres Pálné Gimnázium egyik végzős tanulója fertőző agyhártyagyulladásban vesztette életét – értesült a Magyar Nemzet. A fiúnak napközben semmi baja nem volt, este belázasodott, reggelre pedig meg is halt.   Az eset körülményeiről Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke számolt be a lapnak. Az iskola igazgatóhelyettese szerint az ÁNTSZ arról tájékoztatta […]

Elfogadták a polgári perrendtartás módosítását – ezek a legfontosabbak

Átláthatóbbá és egyértelműbbé vált az általános közigazgatási rendtartás, nincsenek benne koherenciazavarok – mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, miután a parlament elfogadta az általános közigazgatási rendtartásról és a közigazgatási perrendtartásról szóló jogszabályokat.   Völner Pál arra is felhívta a figyelmet, hogy közigazgatási perrendtartás eddig nem volt Magyarországon, most ez is megvalósult.   Az általános közigazgatási […]