Nyílt levél dr. Imri Sándorhoz

Postabontó - szerző: KT

Tisztelt Dr. Imri Sándor!

A FIDESZ harkányi polgármester-jelöltje és a FIDESZ harkányi képviselő-jelöltjei, ahogy eddig sem, úgy ezek után sem vesznek részt politikai sárdobálásban. Ön az elmúlt napokban „ronwerberi” mélységű gyűlöletkampányt folytatott ellenem, a megújulást és konszolidációt kínáló programom ellen. Kiadványaiban több ponton csúsztatásokra alapozott hamis állítások jelentek meg, amire reagálni kell. Dr. Imri Sándor a Gyurcsány-Bajnai korszakot szeretné visszahozni Harkányba! Az emberek nem kérnek a Gyurcsány-Bajnai korszakból!

„Harkány városa úgy döntött, hogy leszámol az elmúlt 20 évvel”

Az elmúlt napokban megjelent kiadványának első soraiból azt olvashatjuk ki, hogy a 2010-es önkormányzati választásokon Harkány lakossága változást akart. Idézem Önt „ Harkány városa úgy döntött, hogy leszámol az elmúlt 20 évvel, valami újat szeretne.”. Ön szerint az újdonság az, hogy a Bédy korszakot hosszú ideig meghatározó emberekkel szövetkezve megkaparintsa a hatalmat, majd egyszemélyi városvezetést kialakítva folytassa azt a gyakorlatot amire 2010-ben harkányi polgárok nemet mondtak? Néhányat hadd említsek a választási ígéreteiből: csapatmunkát a városvezetésben, igazságos közteherviselést, vendégbarát fürdőt, önkormányzati munkákat a helyi vállalkozóknak, sikeres pályázatok beadását. Mi valósult ebből meg? Szerintem a város lakossága ezekre a kérdésekre vár választ.

„Bédy-Baksai éra”

Ön Bédy-Baksai éráról beszél. Kire gondol pontosan? Baksai Endrére az édesapámra, aki 14 évig szolgálta Harkányt önkormányzati dolgozóként és 8 évig képviselőként, akiről még Ön is úgy nyilatkozott egy 2010 őszén történt beszélgetésünkön, hogy Ő az az ember, aki a mai napig emelt fővel járhat Harkány utcáin. Vagy rám gondolt Baksai Endre Tamásra, aki 4 évig voltam önkormányzati képviselő 2006-2010 között, 1 fő a 11 fős testületből, sem önkormányzati alkalmazott nem voltam, sem osztályvezető, sem alpolgármester. Elmondása szerint Ön 30 év közigazgatási tapasztalattal rendelkezik, akkor illene tudni, hogyan működik az önkormányzati döntéshozatali rendszer. Szerintem tudja is. A bizottságok a hatáskörükbe tartozó napirendet megtárgyalják, javaslatot készítenek, amit a bizottság elnöke terjeszt a képviselő-testület elé, a törvényességi felügyeletet a független könyvvizsgáló és a jegyző látja el. Ezután a testület a napirendet megtárgyalja, szavaz róla és vagy elfogadja, vagy nem. A bizottsági elnök egyedül nem dönt. Nem arról van szó, hogy szándékosan be akarja mocskolni családunk nevét, hogy így gyengítse ellenfelét a választásokon?

„felelőtlen, önsorsrontó gazdálkodás”

Ön felelőtlen, önsorsrontó gazdálkodásról ír, csak egyet felejt el mindig, nevezetesen azt, hogy városunk eladósodása nem egyedi eset. Az Önt támogató MSZP és a korábban regnáló szocialista kormányok eladósították az országot, a magyar családokat, az önkormányzatokat és Harkányt is. Ennek az időszaknak vége, most ebből a helyzetből próbálunk kilábalni. Felszólítom Önt, hogy felelőtlen, önsorsrontó kampányával ne rontsa tovább városunk helyzetét! Ne folytasson Budapesten titkos tárgyalásokat az Erste Bank képviselőivel a város csődjéről, bár a korábban napvilágra került információk alapján Ön ebben érdekelt. A harkányiak nem.

„visszarendeződés”

Ön óvja a várost a visszarendeződéstől. Az Ön közvetlen környezetében: önkormányzat, képviselő-testület, fürdő vezetés, összesen 10 fő található meg, akik Bédy István ideje alatt önkormányzati képviselők vagy fürdős funkcionáriusok voltak. Azt hozzávéve, hogy a 14/2011.(II.03.) önkormányzati határozatban mások között Baksai Tamást delegálták a Pénzügyi, Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottságon belül működő idegenforgalmi ad-hoc bizottságba, amelyet a képviselő-testület egyhangúlag (7 szavazattal 0 ellenében) megszavazott, azaz Ön is. Továbbá Ön széles nyilvánosság előtt 2011 nyarán felajánlotta nekem az önkormányzatnál a pénzügyi osztályvezetői pozíciót, amit nem fogadtam el, akkor ez pontosan 11 fő, és akár lehetne Bédy István képviselő testülete is annyi különbséggel, hogy Dr. Imri Sándor ül a polgármesteri székben.

„sikeres pályázatok”

Ön sikeres pályázatokról számol be. Kérem mutassa be, hogy mi valósult meg ezekből! Hol lehet ezeket Harkányban látni? Arról is adjon tájékoztatást, hogy min bukott el a „Harka Élményfürdő” projekt 2010 októberében, amikor az egy megnyert pályázat volt. Mi lett a sorsa az úgynevezett „nagyprojektnek” ami egy több milliárdos beruházás volt, és a teljes belváros újjáépítését magában foglalta. Miért nem valósult meg? Min bukott el a Zsigmondy sétány felújítása, hogyan került át ez a pénz a siklósi várba?

„létbizonytalanságot teremtő ténykedés”

Ön adósságot adósságra halmozó ténykedésről beszél. Két mondatot idézek Öntől. „kötvénykibocsátásból származó törlesztési kötelezettségünk 2011. év március 31-vel indult 17 éves törlesztési idővel, amit az eltelt két évben nem tudtunk teljesíteni.” – idézet a 2013-as év költségvetéséből, beterjesztő Dr. Imri Sándor polgármester. A másik idézet választási brossúrájából származik „az elmúlt két év munkája alapján rászolgáltunk az adósságrendezésre”. Ezek szerint mégis szükség van a Kormány segítségére?

„az arcátlansághoz is pofa kell”

Az Önnel készült televíziós riportban az adósságrendezéssel kapcsolatban azt mondta, hogy „az arcátlansághoz is pofa kell”, inkább ahhoz kell pofa, hogy a következőt nyilatkozta „tőlem senki nem érdeklődött miközben tárgyalni indult a város gazdasági helyzetéről”. Akkor a kötelező adatszolgáltatást minek tekinthető? Ugyanis jogszabály rögzíti, hogy 2013. február 8-ig kellett a minisztérium felé adatot szolgáltatni az adósságállományról, ezt követően kerestem fel Tállai államtitkár Urat 2013. február 11-én. Nem igaz az állítása sem, hogy „sikerült a város nyomorát még tovább görgetve eltolni a megegyezés időpontját”. Szintén jogszabály mondja ki, hogy annak a 14 ötezer fő alatti településnek, amely egyedi elbírálás alá esik, az adósságrendezése 2013. június 28-án zárul, és a pénzügyi teljesítése is ekkor lesz. Nem Önnek vannak ezzel kapcsolatban huncut céljai?

„Hozzáértéssel és szakértelemmel Harkány megújulásáért!”

Ön a következő jelmondatokat írta szórólapjára „Hozzáértéssel és szakértelemmel Harkány megújulásáért!”. A hozzáértést és a szakértelmet abban látja, hogy eladott 20 db harkányi ingatlant összesen 77,7 millió forintért? Tartalmazza ez a Szociális Otthon patinás épületének 50 millió forintos vételárát, vagy esetleg a mai napig ki sem fizették? Harkány lakossága választ vár arra is, hogy miért akarta eladni oly nagy buzgalommal a fürdőt először 500 majd 850 millió forintért, amikor 2010 decemberében a közmeghallgatáson Dr. Vida Ernő azt nyilatkozta, hogy a fürdő és a vízjog 15 milliárd forint nagyságrendű értéket képvisel. A televízióban az egység megteremtéséről beszélt, kiadványában azt írta, hogy „ Folytassuk a közös munkát!” Kivel kívánja folytatni? Azt tudjuk, hogy kivel nem. Azt leírta, hogy a Bédy-korszak embereivel nem, korábbi szövetségeseivel a PÖH-hel nem, a „politikai zavaros hatása”-iból nem kér, ezek szerint akkor a Fidesz támogatásából sem. Akkor kivel képzeli el az adósságonszolidációt? A kirúgással megfélemlített önkormányzati dolgozókkal, a siklósi idegenlégiósaival vagy az MSZP-vel és az MSZP által támogatott független jelöltekkel? Vajon hogyan?

Dr. Imri Sándor Ön a baloldal embere! A gyűlöletkampánytól, amit folytat, a leghatározottabban elhatárolódunk! Az előző választásokon már kijátszotta a Bédy-kártyát. Ne ezzel akarjon még egyszer választást nyerni, inkább mutassa be valós programját, elképzeléseit! Ha tájékoztatni akarja a lakosságot Harkány helyzetéről, akkor azt tegye meg tényszerűen és lehetőleg ne a város pénzén! Amennyiben erre képtelen, álljon félre, felesleges önös érdekből vezérelt hisztériakeltéssel és sumákolással ne üsse el Harkányt a rendszerváltás utáni legnagyobb lehetőségétől!

 

Tisztelettel:

Baksai Endre Tamás

Harkány, 2013. február 24.