Martonyi: új minőséget kaptak a szlovák-magyar kapcsolatok

Nagyvilág - szerző: GR

Példa nélküli intenzitású a kapcsolattartás szintje a szlovák és a magyar fél között az utóbbi időszakban, ami azt mutatja, hogy a kétoldalú kapcsolatok új minőséget kaptak – állapította meg szerdai találkozóját követően Martonyi János magyar és Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter Pozsonyban.

(fotó: MTI / Illyés Tibor)

Martonyi János első idei hivatalos pozsonyi látogatása során szlovák partnerével a kétoldalú kapcsolatok kiemelt projektjeit tekintette át, majd egyeztettek a közép-európai regionális szervezetek és fórumok célkitűzéseiről, valamint aktuális európai témákról is. A találkozón olyan lezáratlan „érzékeny” témák is terítékre kerültek, mint a kettős állampolgárság kérdése.

Új minőséget kaptak a szlovák-magyar kapcsolatok, amit a két fél találkozóinak rendszeressége is mutat – hangoztatta az eszmecserét követően Martonyi János. Rámutatott: várhatóan már június elején sor kerül egy magyar-szlovák miniszterelnöki találkozóra, ezen több kulcstárca vezetője is részt vesz majd.

A szlovák-magyar kapcsolatok intenzívebbé válása kapcsán hozzátette: ma a találkozók légköre és hangulata más a korábbihoz képest, de ez nem jelenti azt, hogy azokon ne esne szó érzékeny témákról. Vannak vitás kérdések, vannak kényes kérdések, de ezeket szakmai szinten kell rendezni – szögezte le.

Martonyi az MTI-nek adott válaszában rámutatott: a kettős állampolgárság ügyében vegyes bizottsági szinten a két fél már korábban személyes megbízottakat jelölt ki. Ezeknek az a feladatuk, hogy szakmai szinten próbáljanak megoldást találni a fennálló gondokra. Elmondta: a megbízottak következő találkozója március 19-én esedékes. Hozzátette: a legutóbbi ilyen egyeztetés konstruktív volt, s bár nem könnyű politikai megegyezést találni, kölcsönös az akarat, hogy megoldást találjanak a problémára.

A találkozón a közös infrastrukturális beruházások kapcsán szó esett az Ipolyon építendő újabb hidakkal kapcsolatos kilátásokról is. Ezzel összefüggésben Martonyi abbéli reményének adott hangot, hogy a tervekben szereplő két újabb híd építése már 2014-ben megkezdődhet.

A magyar diplomácia vezetője egy – a forint árfolyamának alakulásával összefüggő – újságírói kérdésre adott válaszában leszögezte: lényeges, hogy a forint árfolyama stabil legyen. Rámutatott: nehéz megjelölni a forint árfolyamának legjobb szintjét, de nincs olyan szándékuk, amely azt célozná, hogy a forint gyenge legyen. Hangsúlyozta: ez azért sem lehet cél, mert a gyenge forint emelné a devizában felvett lakossági és állami adósságállomány szintjét.

A találkozót követően Martonyi János és Miroslav Lajcák közösen adta át az idei „Jó szomszédságért és megértésért” díjakat. A 2008-ban alapított közös elismerést, amelyet minden évben azok a személyek vagy intézmények kapnak, akik és amelyek a legtöbbet tettek szlovákok és magyarok kölcsönös megismerésének és megértésének érdekében, az idén Renáta Deáková szlovákiai származású, Budapesten élő műfordító, valamint az esztergomi székhelyű Szent Adalbert alapítvány kapta.

Egynapos hivatalos látogatása hátralévő részében Martonyi János Ivan Gasparovic szlovák államfővel, Robert Fico szlovák kormányfővel, valamint a Magyar Közösség Pártja (MKP) vezetőivel is találkozik.

(forrás: MTI)