A Mercedes várja a folytatást

Nagyvilág - szerző: GR

Lewis Hamilton és Nico Rosberg is elszántan érkezik meg a sivatagba: a brit versenyző folytatná a remek kezdést, csapattársa pedig javítana az eddigi mérlegen.

hamiltonker11

 

Nico Rosberg:

„Nagyon boldog leszek, hogy pénteken ismét beülhetek az autóba egy ilyen kemény hétvégét követően, mint ami Sanghajban volt. Ami engem illet, az első három verseny nem úgy sikerült, ahogy azt reméltem, de ami pozitívum, hogy egy olyan autónk van, mellyel tényleg tudunk dolgozni. Szóval nagyon várom, hogy ezen a hétvégén folytassuk a dolgokat, és a Sakhirban található pályát is nagyon szeretem. Nagyon kemény lesz a hátsó abroncsokkal, és az lesz a legnagyobb kihívás számunkra, hogy a legjobbat hozzuk ki a helyzetből. Jobban fel vagyunk készülve, mint tavaly voltunk, és azt is megmutattuk, hogy az autó sokkal erősebb, így tényleg nagyon remélem, hogy egy remek eredményt érhetünk el Bahreinben.”

Lewis Hamilton:

„A kínai hétvége nekem és a csapatnak is nagyon pozitív volt. Minden egyes versennyel kényelmesebben érzem magam a csapatban, és kényelmesebben az autóban; nagyon örültünk a pole-nak és a dobogós helyezésnek. Van még pár terület, melyeken dolgoznunk kell annak érdekében, hogy lecsökkentsük a leggyorsabb autókkal szembeni különbséget, és keményen dolgozunk, hogy azonosítsuk és fejlesszük ezeket. Korlátolt, hogy mit tudunk tenni Bahrein előtt, de beszélni fogok a mérnökeimmel, mielőtt megérkezek a pályára, és majd meglátjuk, hol tudunk fejlődni rövid távon. A bahreini pálya egy igazi kihívás, különösen az abroncsok miatt, köszönhetően a túlmelegedésnek; majd ott van még a homok is, de ettől is csak egyedibb lesz. A vonalvezetés a gyors, közepes, és lassú kanyarok keveréke, és emiatt a versenyzőnek és az autónak is kemény feladat – egy igazi teszt lesz számunkra. Alig várom, hogy visszaüljek az autóba, és lássam, mit tudunk tenni.”

Ross Brawn:

„Miután három verseny van a hátunk mögött, Bahrain lesz az utolsó futam a szezonnyitó negyedben. Mivel minden egyes helyszínen nagyon más körülmények voltak, ennek újabb képet kellene adnia arról, hogy milyen autónk van, mellyel folytathatjuk a munkát a szezon további részében. Eddig nagyon is kielégítő volt a teljesítmény, és talán még túl is szárnyalta a szezon előtti elvárásokat – mindazonáltal van még előttünk tennivaló. Két területre kell koncentrálni; fejlesztenünk kell a megbízhatóságot, és fokozni kell a teljesítményt, hogy megtaláljuk azt a pár extra tizedet a leggyorsabb autókhoz képest. És természetesen ez a cél folyamatosan mozgásban van és változik, amitől még izgalmasabb lesz. Ezen a hétvégén egy erős kettős célba érés lesz a cél, és Nicót és Lewist is olyan pozícióban akarjuk látni, miszerint rendszeresen a dobogón végeznek, nem csak pontot szereznek. Ebben a szezonban már belekóstolhattunk a szezonba, és az enyhe csalódottság, amit a harmadik hely után éreztünk, jelenti a motivációt.”

Toto Wolff:

„Három versennyel a hátunk mögött egyensúlyban van az, hogy okunk van az elégedettségre, és az is, hogy vannak területek, melyeken fejlődni kell. Az, hogy Lewis két dobogós helyezést szerzett zsinórban, egy erős kezdést jelent. Azt mutatja, hogy az autónk más-más körülmények között és eltérő keverékeken is versenyképes. De az elfogadhatatlan, hogy Nico három versenyből kettőn is technikai hiba miatt esik ki, és mindenki padlón dolgozik a gyárban, hogy biztosítsák a célunkat: mindkét autónk beérjen a célba minden versenyen. A csapaton belül nyugodt és motiváló légkör uralkodik, Nico és Lewis mindenkit előremozdít az erős teljesítményével. Bahrein egy újabb kihívás lesz, mivel meleg van, poros a pálya, és a hátsó gumik is kopnak. Egy sima és megbízható hétvégére lesz szükségünk, hogy begyűjtsük a kellő és helyes adatokat vasárnapra.”

(forrás:  www.f1-live.hu)