Sokaknak még ma is Fasor

Helyi - szerző: KT

Harkány több évtizedes múltra visszatekintő étterme és szórakozóhelye a családi vállalkozás keretében üzemeltetett No Name. Az üzletvezetővel, Harkány legfiatalabb vendéglátósával, Nemes Jánossal beszélgettem.

 

Mióta van No Name?

 

Ebben a formában 2006 óta, de családi vállalkozásunkként már korábban is működött, Fasor néven. Sokan ma is így emlegetik. 1982-ben nagyapám kezdte, egészen 1994-ig működött. 2006-ban kezdtem vele foglalkozni, miután felújítottuk: korábban a hátsó épületszárny és a mostani „kisterem” nem volt az étterem része és a konyha is újra lett formálva. Kicsit később, 2006-ban a benti kerthelyiséget is elkezdtük használni, hiszen körben a gesztenyefákkal egy igen kellemes hangulatú környezet. Járólapokat tettünk le, 2007-ben kapott egy pultot és 2008-ban egy grillkonyhát is. A nyári rendezvényeket szinte mindig kint tartjuk.

 

Fejlesztésen gondolkozol?

 

Folyamatosan. Fel lett újítva a konyha, új elszívó lett beszerelve, új gépek kerültek be. Tervben van, hogy a billiárdasztal és a csocsó hátrébb kerül, az új parkettás részen pedig egy nappalihoz hasonló klubszoba kap helyet, továbbgondolva a pubok hangulatát. Új LCD televíziókat szerelünk fel, valamint télen egy modern elgondolású kemence fogja a meleget adni. Tavasztól a benti kerthelyiség is várja a vendégeket. Folyamatosan fejlődik az étlap is. Húsételek, tészták, pizzák és saját gyermekünk, a pizzakifli mellett igyekszünk néha egy-egy specialitással kedveskedni a vendégeinknek, barátainknak. Nemsokára elkészül az új étlap is, ahol főként a meglévő ételek további kínálatát formáltuk az évek alatt kialakult elvárásokhoz, szokásokhoz, de újdonságok is szerepelnek rajta. És így lesz ez a legközelebbinél is, hiszen a kiválasztott ételeken kívül az egyéni kívánságokat is elkészítjük.

 

Leghíresebb vendéged?

 

Nagyon sok híresség megfordult az étteremben, nem igazán rangsorolnám őket. Azonban sosem felejtem el legelső vendégemet, Flipper Öcsit. A második asztalnál ült, egyedül. Sajnos utoljára volt Harkányban…

 

Harkányban talán az egyetlen szórakozóhely a No Name.

 

Évente több alkalommal van koncert. Játszottak már itt spontán betérő amatőr zenekarok, de leginkább barátaink és együtteseik zenélnek. Nihil Chips, Rudán Joe is rendszeres vendégeink, mindig jó hangulatot varázsolnak. Bár hangulatos estéért nem kell messzire menni. Barátaimmal, évi visszatérő vendégeinkkel sokszor éjszakába nyúlóan beszélgetünk a pult mellett, gyakori, hogy itt is virrad ránk.

 

Mi tölti ki a szabadidődet?

 

Az étterem és kisfiam, Jánoska. Évi „kötelező” program a Forma-1, egyébként leginkább barátaimmal múlatom az időt.