Három trafik nyit hétfőn

Helyi - szerző: KT

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint Harkányban három, Siklóson öt trafik nyílik.

A július elsejétől üzemelő Nemzeti Dohányboltok üzemeltetési jogát Harkányban Tóth László, Tankó Gábor és Varga László Gábor nyerte el. Ennek megfelelően trafik lesz a  malomban (szerk), a Tom Market szomszédságában és az út túloldalán, a volt Bellami helyén. Ez utóbbi másik helyiségében internetkávézó is nyílik majd, némi csúszással.

Habár a 24 órás nyitva tartást sem zárta ki a pályázat kiírója, városunkban nem lesz ilyen: egyenlőre a Tom Market mellettiről tudni, hogy 6 és 22 óra között tart majd nyitva.

A Nemzeti Dohányboltok arculatát – külső és belső megjelenését – központilag, arculati kézikönyvben adott ajánlás szerint határozták meg. A belső terek sem tanúskodnak nagy kreativitásról, de a külső elemek végképp száműznek minden modern formát és elgondolást. Ennek ellenére az amerikai dió barna tónusa kellemes hangulatot teremthet a kis üzletekben, ahova egy kávé, szeszesital, újság vagy épp dohány vásárlása céljából térhetünk be – az egyértelmű jelek szerint 18 év felett. Egyenlőre nincs hír, hogy a házasság vagy egyéb okból nagykorúsított személyek miként juthatnak az ottani portékához.