Oszmán kori település maradványait találták meg Szigetvárnál

Baranya - szerző: KT

Eddig ismeretlen oszmán kori település maradványaira bukkant a nemzetközi kutatócsoport Szigetvár közelében az I. Szulejmán szultán türbéje utáni keresés során – jelentette be Kolovics János, Szigetvár polgármestere.

 

„Szigetvártól nem messze, azon a helyen, melyet ma is Turbéknak hívnak, egy urbánus képet mutató, eddig nem ismert oszmán kori települést találtak kutatóink. A mostani kutatások által felfedezett írásos emlékek, geofizikai felmérések, első fokon elvégzett régészeti kutatások által mutatott összkép alapján bizton állíthatjuk, hogy a szulejmáni türbéhez kapcsolódó komplett várost találtuk meg” – jelentette be pénteken délután sajtótájékoztatón a városházán Kolovics János, Szigetvár polgármestere. A török pénzügyi közreműködéssel zajló kutatás eredményeit feltáró konferenciát követő eseményen részt vett dr. Serdar Çam, a török fejlesztési ügynökség elnöke, valamint dr. habil. Pap Norbert, a kutatásokat végző csoport vezetője is.

 

Az új módszerekkel folytatott kutatás keretében fellelt írásos emlékek, geofizikai mérések, első fokon elvégzett régészeti munkák által mutatott összkép alapján állíthatjuk, hogy a szulejmáni türbéhez kapcsolódó komplett várost találtuk meg – fogalmazott a politikus. Hozzátette: az írásos emlékekben Turbéknak nevezett, eredetileg védelmi árokkal ellátott város behatárolható, feltárásához azonnal hozzálátnak. Már pénteken tárgyalások kezdődtek Serdar Cammal, a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség igazgatósági elnökével a további munkákról és azok esetleges támogatásáról.

 

A Szigetvárnál elhunyt szultán síremlékének megtalálására irányuló kutatások támogatásáról és a helyi törökkori műemlékek felújításáról tavaly ősszel állapodott meg a város az ügynökséggel. Törökország a türbe keresését 50 ezer euróval, a Török ház helyreállítását 70 ezer euróval, a Szulejmán szultán dzsámi rekonstrukcióját pedig 2 millió euróval segíti.

 

Kolovics János elmondta, hogy a 16. századi Török házat pénteken adták át, a magyar és török tudósok részvételével a türbe utáni kutatás eredményeiről tartott konferencia keretében. Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központjának igazgatója, a kutatócsoport vezetője azt mondta: Szulejmán türbéje még nem került elő, de a város megtalálásának köszönhetően közelebb kerültek hozzá. A türbe helyének pontos meghatározásához további vizsgálatokra van szükség – jegyezte meg.

 

Hangsúlyozta, hogy az 1570-es években épült és az 1680-as évek végén elpusztult város felfedezése azért unikális, mert az oszmánok általában nem hoztak létre településeket, a meglévőkbe költöztek. Turbékhoz hasonló várost ez idáig senki sem talált a hódoltság kori Magyarország területén, létrejötte egyértelműen Szulejmán szigetvári halálához köthető, más indok nem képzelhető el. Ha feltárjuk, még ennél is többet fogunk tudni – mutatott rá. Serdar Cam arról szólt, hogy Szigetvár a török és a magyar nép számára is fontos helyszín, összeköti a két nemzet történelmét, ezért az itt található, fellelhető emlékek megőrzése kiemelt feladat. Örömét fejezte ki, hogy a kulturális étékekben gazdag Szigetvár erre nagy hangsúlyt fektet.

 

Zrínyi Miklós 1566-ban két és félezer katonával egy hónapon keresztül állt ellen a Bécs elfoglalására tartó I. Szulejmán szultán vezette százezres török sereg ostromának. Szeptember 8-án, amikor a magyar csapat létszáma háromszázra fogyatkozott, a katonák Zrínyivel az élükön kilovagoltak a várból és harc közben elestek.

 

A sajtótájékoztatón kiosztott írásos anyagban szerepel, hogy az elmúlt nyolc hónapban folytatott vizsgálatok alapján megállapítható: Szulejmán szeptember 6-án, a katonai ostromtáborban hunyt el, halálát 48 napig titkolták a hadsereg előtt. A uralkodó belső szerveit eltemették, a táborhelyet megjelölték, amely fölé egy 1692-ig biztosan fennálló türbe, majd mellé dzsámi, derviskolostor, kaszárnya és más létesítmény épült. Az így növekvő Turbék települést balkáni török kerámiát használó népesség lakta, a kutatók elszórtan luxuscikkekre utaló nyomokat és ezüst éremleletet is találtak.

 

HH/[origo]

 

 

Kolovics János sajtóközleménye

 

Szigetvár és Törökország kapcsolata a mai napon érett be, kézzel fogható eredményeket tudunk a nagyközönség elé  tárni. A széleskörű paradigmaváltásnak köszönhetően az elmúlt években nagy hangsúlyt fektettünk a szigetvári oszmán kori építészeti emlékek helyreállításának előkészítésére, valamint a történelmi fontosságú tudományos szintű kutatások elvégzésére. Tavaly novemberben megállapodást kötöttünk Ankarában, mely rögzítette, hogy Törökország támogat három szigetvári projektet: a Szulejmán türbe és a Szultán temetkezési körülményeinek tudományos szintű kutatását 50 ezer euro értékben, a szigetvári Török Ház helyreállítását és látogató-barát környezetalakítását 70 ezer euro értékben, valamint a várban található Szulejmán Szultán Dzsámi restaurációját és közönség elé való tárását 2 millió euro értékben.

 

A megállapodás megkötésekor sokan csak legyintettek, de mára itt vannak az első  eredmények: átadtuk a Török Házat, és tudományos vitaülést tartottunk török és magyar szaktekintélyek részvételével a türbe kutatás ma ismert eredményeiről.

 

2013. januárjában egy magyar és török kutatókból álló csapat kezdte meg munkáját Szigetvár Város Önkormányzata megbízásából, a TIKA támogatásával. Célunk Szulejmán Szultán türbéjének felkutatása, annak helyének meghatározása, valamint történelmi körülményeinek tisztázása volt.

 

Alapos, mélybe menő és egyben a tudományos életet is megmozgató munka áll mögöttünk, s örömmel jelenthetem be Önöknek, hogy a kutatás messze túlmutatott célján. Szigetvártól nem messze, azon a helyen, melyet ma is Turbéknak hívnak egy urbánus képet mutató, eddig nem ismert oszmán kori települést találtak kutatóink. Az eddig ismeretlen, de a mostani kutatások által felfedezett írásos emlékek, geofizikai felmérések, első fokon elvégzett régészeti kutatások által mutatott összkép alapján bizton állíthatjuk, hogy a szulejmáni türbéhez kapcsolódó komplett várost találtuk meg.

 

A türbét kezdtük el keresni, hiszen erre volt felhatalmazásunk és erre kaptunk támogatást Törökországtól. Kiderült, hogy ennél sokkal többet tárhatunk a jelenkor elé, egy eddig ismeretlen várost, mely mára kereteiben behatárolható. További, óriási tudományos munka elé nézünk, hiszen új helyzet állt elő. Felfedezéseink oly jelentősek, hogy újra kell gondolnunk az előttünk álló munkát, de az biztos, hogy azonnal hozzákezdünk az elveszett szent város feltárásához. Ez az új helyezet új szintre emelte Szigetvár és Törökország kapcsolatát is, már ma tárgyalásokat folytattunk Serdar Cam úrral a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség Igazgatóságának elnökével a további munkákról és azok támogatásának elősegítéséről.

 

A ma nyilvánosságra hozott és átadott szigetvári eredmények stabil alapjait biztosítják Magyarország és Törökország további, gyümölcsöző  együttműködésének.

 

Szigetvár, 2013. szeptember 20.

Kolovics János

Szigetvár polgármestere