Idén is keres zöld megoldást a DDC

Baranya - szerző: KT

A Duna-Dráva Cement Kft. 2013-ban is meghirdeti Zöld Megoldás pályázatát, mellyel zöld kezdeményezéseket támogat Beremend és Vác térségében. A beérkezett pályázatokat az elmúlt évekhez hasonlóan a helyi szakértőkből álló zsűri bírálja el. Az elnyerhető támogatás mindkét térségben 3 millió forint.

 

A Duna-Dráva Cement Kft. ismét civil szervezetek, valamint intézmények (önkormányzatok, önkormányzati fenntartású intézmények, független civil szervezetek, valamint alapítványok) számára hirdet pályázatot a beremendi és váci cementgyár vonzáskörzetébe tervezett közösségi programok, illetve környezetvédelmi fejlesztések megvalósítására.

 

A pályázatokat két, elismert szakértőkből, helyi értelmiségiekből álló bizottság bírálja el és dönt Beremend és Vác körzetében, az egyenként 3-3 millió forintos támogatás odaítéléséről.