Jövőre 100 ezer forint fölötti minimálbér várható

Belföldi hírek - szerző: KT

A kormány megkezdte a tárgyalásokat a minimálbérről, amely jövőre meg fogja haladni a 100 ezer forintot – mondta Czomba Sándor, a foglalkoztatásért felelős államtitkár sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.

 

Czomba hozzátette: a bértárgyalások – amelyeket a munkáltatókkal és a munkavállalókkal folytatnak – legkésőbb december elejéig lezárulnak. Közlése szerint a legutóbbi tárgyaláson a munkáltatói oldal jelezte, az infláció követésével megegyező, azaz 2,4 százalékos minimálbér-emelést tartana reálisnak. A munkavállalói oldal egységesen 5,4 százalékos reálkereset-növekedést szeretne elérni, mivel a jövő évi 2,4 százalékos várható inflációhoz és a 2 százalékos GDP-növekedéshez még egy százalékot tettek hozzá – mondta.

 

A két szám – a 2,4 százalék és az 5,4 százalék – van jelen pillanatban az asztalon, de ez még mozdulhat bármelyik irányba – fogalmazott az államtitkár. Nagy bizonyossággal merem állítani, hogy 2014-ben a minimálbér a 100 ezer forintot meg fogja haladni – mondta Czomba Sándor.

 

 

Magyarországon nőttek a legjobban a minimálbérek

 

Magyarországon nőttek a legjobban a bruttó minimálbérek 2010 és 2013 között a Gazdasági és Fejlesztési Együttműködési Szervezet (OECD) 34 tagországa közül, évente átlagosan 9,89 százalékkal – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.

 

Czomba Sándor hozzátette: az Európai Unión belül a magyar minimálbér növekedési adata ugyanebben az időszakban a második legnagyobbnak számít, egyedül Bulgáriában nagyobb ez a szám. A vásárlóerő-paritáson számolt bruttó minimálbérek növekedésében „2010 óta megelőztük Csehországot, Szlovákiát és Horvátországot, a régióban jelenleg csak Szlovéniában és Lengyelországban magasabb a bruttó minimálbér, ami komoly eredmény” – mondta az államtitkár. Bár az irány jó, de még korántsem dőlhetünk hátra – fogalmazott, hozzátéve, hogy ma Magyarországon 332-334 euró között van a minimálbér, az EU-tagállamok között még mindig az utolsó harmadban, tehát van hova fejlődni. Közölte, hogy a minimálbér és az átlagbér aránya Magyarországon 44 százalékos, ami az EU-n belül a 7. legjobb adat. A minimálbér és az átlagbér közötti leszakadást mutató adaton elemzők és politikusok sokat vitatkoznak, ez a hetedik hely „nem rossz” – mondta.

 

Kiemelte, hogy a bruttó minimálbér 2010-ben még 73 500 forint volt, 2013-ban 98 ezer forintra nőtt, ami 33 százalékos növekedést jelent három év alatt. Szavai szerint a kormánynak az elmúlt három évben sikerült megteremteni az egyensúlyt a minimálbér növekedése és a foglakoztatás között, mivel nem romlott hanem javult a foglalkoztatás a minimálbér növekedésének hatására, a versenyszférában is. Az eredményhez megtett kormányzati intézkedések közül kiemelte a bevezetett szociális hozzájárulási adókedvezményt, a munkahelyvédelmi akciótervet, és a bérkompenzációt. Szólt arról is, hogy a vállalkozási szférában 2010-től 2013 augusztusig a nettó reálkeresetek a családi kedvezmény nélkül 5,6 százalékkal nőttek, amihez a családi kedvezmény még 3,5 százalékot jelent. Így például az egygyermekes családoknál a nettó reálminimálbér 10 százalékkal, kétgyermekesnél 18,5 százalékkal, három vagy több gyermek esetén 17 százalékkal nőtt 2010 óta.

 

Czomba Sándor szerint idén is jelentős reálkereset-növekedés prognosztizálható, mivel a tavalyi bérmegállapodáson még 5,2 százalékos inflációval számoltak, miközben a mutató 2 százalék körül alakul ebben az évben. Jelezte azt is, hogy jelenleg az országban összesen 750 ezer embert foglalkoztatnak minimálbéren vagy garantált bérminimumon, közülük 580 ezren a versenyszférában, 170 ezren a közszférában dolgoznak.