Hova lettél, Tenkes Rádió?

Helyi - szerző: KT

A Tenkes Rádió elhallgatott, immáron örökre – áll a siklósi adó megszokott, kedves honlapján. A 2002-ben indult adó frekvenciája előreláthatóan 2014 februárig némán áll, amikoris a Lánchíd Rádió adása szólal meg rajta.

 

A Médiatanács által kiírt pályázaton vesztett a részben Baranya Rádió által üzemeltetett Tenkes. Ugyan médiaszolgáltatási szerződéssel jövő februáig még rendelkezik a társaság, de a tartozásai felhalmozódásának elkerülése érdekében a mohácsival egyetemben hétfőn a siklósi adót is lekapcsolták. Mohácson heteken belül megkezdi adását a pécsi központú de helyi témájú Rádió 1, Siklóson előreláthatóan csak februárban fog megszólalni a nyertes Lánchíd.

 

A méltán népszerű Lánchíd Rádió Budapesten kezdte meg működését 2007-ben, tervei között 14 város meghódítása szerepel. Frekvenciái között megtalálható már a budapesti Rádió 1 vagy a dunaújvárosi Gerilla Rádió korábbi frekvenciája is, de hálót vetett például a Mária Rádió vagy a Kék Duna Rádió sávjára ugyanúgy, mint a Rádió Plusszéra. Médiapartnerei a Magyar Nemzet és a Hír TV. A régiónkban új közösségi adó stábjában számos ismerőst köszönthetünk újra.