Lezuhant egy Boeing Oroszországban – mindenki meghalt

Nagyvilág - szerző: KT

Közép-európai idő szerint 16 óra 30 perckor leszállás közben lezuhant majd felrobbant egy személyszállító repülőgép a Moszkvától 820 kilométerre fekvő Kazanyban.

 

A Boeing 737 típusú gép 44 utasa és 6 fős személyzete közül senki sem élte túl a balesetet – közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma. A Reuters tudósítása szerint a Tatarstan légitársaság gépét második leszállási kísérlete közben érte a szerencsétlenség. Putyin elnök vizsgálatot indított a tragédia kapcsán.

 

Szergej Izvolszkij, az orosz légügyi hatóság képviselője az orosz állami hírtelevíziónak arról számolt be, hogy a repülőgép kétszer is megkísérelte a leszállást, a szerencsétlenség a második próbálkozásnál történt. A gép orrával a leszállópályának csapódott, ekkor lobbantak lángra az üzemanyagtartályok is.

 

A tüzet eloltották, a nemzetközi repülőteret lezárták. A televíziónak nyilatkozó egyik berepülő pilóta azt mondta, hogy az időjárási problémák is szerepet játszhattak ugyan a katasztrófában, de a földhöz csapódást műszaki okokra vezetné vissza.

 

Az orosz légügyi hatóság szerint az időjárási körülmények nem voltak kritikusak. Az évszaknak megfelelően köd volt, időnként szemerkélt az eső, a hőmérséklet plusz három fok volt. Az orosz kormány Putyin utasítására vizsgálóbizottságot alakított. Oroszországban januárban történt utoljára légikatasztrófa, akkor egy Tupolev zuhant le.