Több mint 64 ezer látogató, biztos működés

Baranya - szerző: KT

Sikeres évet zárt 2013-ban a Siklósi Várszínház Idegenforgalmi és Kulturális Központ Nonprofit Közhasznú Kft.: 64070 látogatót fogadtunk, ezzel egyidejűleg sikerült visszaterelni a helyes útra a 2012 augusztusában csőd szélére került társaságot – tájékoztatta lapunkat Mojzes Tamás ügyvezető igazgató.  

 

Kiemelte, a rendkívüli miniszteri támogatásnak, a tulajdonos, Siklós Város Önkormányzata által nyújtott tagi kölcsönnek köszönhetően és a menedzsment tevékenysége – a profiltisztítás, a cég struktúrájának, aktivitásának újragondolása – nyomán sikerült konszolidálni a céget. A várat működtető társaság a korábbi vezetőség alatt közel 60 millió forint hiányt halmozott fel, amelynek fő oka az volt, hogy a színielőadások iránti érdeklődés elmaradt a várakozásoktól. Jelen pillanatban a Kft-nek sem köz-, sem szállítói tartozása nincs.  

 

A takarékossági intézkedéseknek köszönhetően változatlan jegyárak mellet fogadtuk vendégeinket. Elsősorban a vár történetére, kulturális jelentőségére alapoztuk programjainkat. A vár 16 nyári programjára, összesen 7104 látogató volt kíváncsi. Látottságunkból fakadóan régiós szinten a siklósi vár stratégiai előnyökkel rendelkezik, erre alapozva, és figyelembe véve, hogy hamarosan megkezdődik a vár rekonstrukciójának III. üteme, több olyan területet is látunk, ahol különösen dinamikus növekedésre lehet számítani 2014-ben és az azt követő években. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a Siklósi Várszínház Nonprofit Kft továbbra is a térségi fejlődés elkötelezettje. Társaságunk folytatja az újabb lehetőségek felkutatását, hogy hozzájáruljon a város és környezete sikeréhez – mondta a várkapitány.  

 

Folyamatosak a felújítások  

 

Mint ismert, idén folytatódik a siklósi vár felújítása: a 2014 őszéig tartó és elsősorban az egységes homlokzat kialakítását célzó munkára 400 millió forintot költenek uniós forrásból. Rendbe teszik a vár északi és nyugati homlokzatát valamint északi teraszát. Részben megerősítik az épület falát, kialakítanak egy lovagtermet és egy kávézót is. A következő több mint másfél évben azokat a feladatokat is elvégzik, amelyekre a korábbi rekonstrukciók idején nem volt lehetőség.  

 

2014-ben is lesznek programok  

 

Folynak a tárgyalások az idei programokról, minden korosztálynak kínálnak szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget. Lesz könnyűzenei program. musical, operett, ami főként a Harkányban és Villányban megforduló német ajkú vendégek érdeklődésére is számot tarthat, valamint történelmi témájú előadások, várjátékok. Tervben vannak különböző kedvezmények biztosítása is a Siklósi Vár kedvezménykártya birtokosainak, ami a jegyvásárlásoknál és más szolgáltatásoknál is érvényesíthető.