Az államfő kinevezte a bírósági hivatal új elnökhelyettesét

Belföldi hírek - szerző: GR

Áder János köztársasági elnök – Handó Tünde, az OBH elnökének javaslatára – 2014. január 15-ei hatállyal határozatlan időtartamra az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettesévé nevezte ki Gyarmathy Juditot szerdán.

 

(fotó: MTI / Máthé Zoltán)

Gyarmathy Judit másfél évtizede, 1999-ben diplomázott summa cum laude minősítéssel a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd Európa jogi szakjogász végzettséget is szerzett, és a Legfelsőbb Bíróságon – a Kúria jogelődjén -, majd a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) volt bírósági fogalmazó, 2003-tól bírósági titkár.

 

Gyarmathy Juditot tíz éve, 2004-ben nevezték ki bírónak, a PKKB-n a polgári ügyszakban főként tulajdonjogi, öröklési és szerződésekkel kapcsolatos perekben ítélkezett. 2010-től a Fővárosi Bíróságon – a Fővárosi Törvényszék jogelődjén – bíró, 2012-től felkért csoportvezető. 2013-tól pedig a törvényszék Polgári Kollégiumának vezető-helyettese.

 

Gyarmathy Judit bekapcsolódott a március 15-én hatályba lépő új polgári törvénykönyv oktatásába és a Ptk.-val összefüggő jogszabályok véleményezésébe, 2013-tól részt vesz a jogi szakvizsgáztatásban és az OBH munkájában is.

 

Az új elnökhelyetteshez tartozik többek között a közbeszerzési eljárások lefolytatásának felügyelete, a szerződések, a bírák továbbképzése, a Magyar Igazságügyi Akadémia és a nemzetközi kapcsolatok.


Az OBH honlapján olvasható, hogy Gyarmathy Judit fontosnak tartja a bírósági szervezet elvárásait. Célja megkönnyíteni a bírák napi munkájának ellátását, biztosítani az ehhez szükséges eszközöket, hátteret. Mindemellett az OBH fontos feladatának tartja az ellenőrzést. Az OBH új elnökhelyettese a hivatal honlapján olvasható pályázatában nagy hangsúlyt helyezett a bírósági munkateher jelenleginél kiegyenlítettebb elosztására, az emberi erőforrások hatékonyabb felhasználására, a bírósági ítélkező munka és igazgatás átláthatóságának, kiszámíthatóságának és ellenőrzöttségének javítására.

 

A bíróságok központi igazgatását végző OBH 2012. január 1-jén jött létre, elnöke Handó Tünde, első elnökhelyettesei 2012 júniusától Hilbert Edit és Kovács Mária. Hilbert Edit fél év után megvált elnökhelyettesi posztjától és 2013. januárjától a Budapest Környéki Törvényszék elnöke lett. Gyarmathy Judit kinevezésével ismét két elnökhelyettese van az OBH-nak.

HH/MTI