Buttoné a második tesztnap

Nagyvilág - szerző: GR

Ez a nap sem volt igazán unalmas a csapatok számára, akik rengeteget dolgoztak a technikán, de a tegnapinál szerencsére sokkal aktívabb volt a mezőny. A nap egyik legnagyobb vesztese a Red Bull, illetve a Renault motoros autók voltak.  

 

(f1live.hu)

A Pirelli eredetileg pénteken tartott volna vizes-pályás tesztet, de a reggeli eső közbeszólt és az olaszok úgy döntöttek, ma tesztelnek a vizes abroncsokkal. Ennek érdekében még fel is locsolták a pályát, és nem sokkal 9 óra után megkezdődhetett a körözgetés.  

 

A mai nap sem telt el technikai problémák nélkül. A legnagyobb gond a Renault motorral hajtott autók jelentették, melyek közül például a Red Bull mindössze 8 kört tudott megtenni.  

 

Sebastian Vettel nem volt szerencsés Jerezben, hiszen összesen 11 kört futott a két nap alatt. Ma a fő gondot az ERS jelentette, akárcsak a Toro Rossónál tegnap, mely kedden figyelmeztette is a Red Bullt. A “bikák” tavaly két nap alatt több mint 170 kört tudtak tesztelni, addig ez most csak 11 volt. A Renault megoldása azonban már úton van.   

 

A Caterham szintén az új technikai egység miatt volt kénytelen órákat a bokszban vesztegelni, ám nem sokkal Marcus Ericcson boxból való kihajtása után az autó ismét megállt. A Force India vesszőfutása sem ért véget, de Sergio Pérez azért mégis több kört tudott megtenni. Legalábbis a „Renault-s helyzethez” képest aktív tudott lenni a mexikói.  

 

A McLarena tegnapi sikertelen nap után képes volt tesztelni az MP4-29-essel, amit Jenson Button vezetett. Eredetileg az első napon is a brit gurult volna pályára az új géppel, de a problémák miatt nem valósulhatott meg. A mérnökök azonban mára nagyrészt meg tudták oldani a helyzetet, és 2009 Forma-1 világbajnoka időről időre képes volt visszatérni a spanyol aszfaltcsíkra és fontos adatokat gyűjteni a géppel.   

 

A Mercedesnek szintén sokat kellett dolgoznia az autóján, hogy folytatni tudja a munkáját. Az alkatrészek a reggeli órákban megérkeztek és pár órával később Nico Rosberg már bele is kóstolhatott a W05 tesztelésébe. Szerencséjére a nap második felében már száraz gumikkal tesztelhettek, így valamelyest könnyebb dolga volt a csapatnak. A németek a legtöbb kört tették meg a pályán, és ez a szám bizakodásra adhat okot a csomag megbízhatósága kapcsán. Ráadásul Rosberg ma több kört futott, mint tegnap az egész mezőny.   

 

A Ferrari nem okozott csalódást, és Kimi Räikkönen a tegnapi naphoz hasonlóan aktív tudott lenni, miközben sok fontos adatot szállított az F14-T-ről, mely eddig egész megbízhatóan teljesít.   

 

Mai végeredmény (bár jelenleg a megtett körszám talán fontosabb is):  

 

1. Jenson Button, McLaren MP4/29-Mercedes, 1:24,165 (43 kör)

2. Kimi Räikkönen, Ferrari F14 T, 1:24,812 (46)

3. Valtteri Bottas, Williams FW36-Mercedes, 1:25,344 (35)

4. Nico Rosberg, Mercedes F1 W05, 1:25,588 (97)

5. Sergio Pérez, Force India VJM07-Mercedes, 1:28,376 (37)

6. Esteban Gutiérrez , Sauber C33-Ferrari, 1:33,270 (53)

7. Marcus Ericsson, Caterham CT05-Renault, 1:37,975 (11)

8. Sebastian Vettel, Red Bull Racing RB10-Renault, 1:38,320 (8)

 

 

A folytatásban   

 

Holnap két nap csúszással a Marussia is bemutatkozik. Az oroszok autója nem sokkal a második nap leintése előtt érkezett meg a pályára.   

 

A legnagyobb változást az új V6-os turbómotorok jelentik, amivel a Renault-s egységeket használóknak egyelőre több problémájuk akadt, egykét helyen némi „füsteregetést” is lehetett ma látni, de a motorgyártó holnapra megoldást ígért a problémákra.   

 

Mivel az esős tesztnap megvolt, ezért a továbbiakban- hacsak az időjárás nem szól közbe- száraz pályás gumikkal fognak körözni a versenyzők.   

 

A teszt 31-éig – összesen 4 napig- tart, minden nap reggel 9 órától délután 5 óráig. 

 

A holnapi beosztás (január 30.) :

FERRARI – Fernando Alonso

McLAREN – Kevin Magnussen

MERCEDES – Lewis Hamilton

RED BULL – Daniel Ricciardo

SAUBER – Adrian Sutil

CATHERHAM – Robin Frijns

MARUSSIA – Jules Bianchi

WILLIAMS – Felipe Massa

FORCE INDIA – Dani Juncadella

TORO ROSSO – J.Eric Vergne

 

 

Az F1-live.hu stábja a helyszínen tartózkodik, és élőben tudósít a Jerezben történtekről.