Nagycsütörtök- Nagypéntek

Lassan elérkezünk húsvét ünnepéhez, de az oda vezető utat is érdemes ismerni: nagycsütörtök és nagypéntek? Mióta van szentáldozás nagypénteken? Hány szertartás van? Miért fekszik le a pap a szentélyben?  

 

Nagycsütörtök  

 

Tizenkét kolléga azon disputál, ki hol áll a főnök szemében. A zsidók Egyiptomból való kivonulására emlékezve ültek össze közösen vacsorálni. Az asztalon keserű saláta, kovásztalan kenyér – s más egyszerű ételek –, bor.

 

A főnök megjön, egy szót sem szól, csak egyesével eléjük térdel, feltűri ruhaujját és megmossa a férfiak lábát. A döbbenetből elsőként magához térő illető felhorkan, hogy az ő lábát aztán meg nem mossa a főnök. „Én vagyok a főnök, s így teszek. Tegyetek hát ti is így”, hangzik a végtelenül egyszerű indoklás. A történetet János evangelista írja le az újszövetségi könyv 13. fejezetében (1-15. vers).

 

 

Az első nagycsütörtök estéjének szolgáló jelenete és az ezt követő vacsora alapította és definiálta a papság alázatos feladatát. A médiának is köszönhetően mostanra már egyre több, az átlagember mércéjével mérve is „jó papot” látunk: Böjte Csabát, Pál Ferit, Vértesaljai Lászlót, gördeszkás, éneklő, szörföző lelkipásztort. Ezek mind a Jézus által definiált papi „missziós szerep” egy-egy, de bizton mondhatjuk, a teljességre törekvő egyéniségei, nem is beszélve arról a számos vértanúról, akiknek szolgáló életpéldáját szentté vagy boldoggá avatásuk folyamatában van módunk megismerni.

 

Lábmosás = mandatum  

 

Honnan ismerős a mandatum szó? Igen, ahogy megválasztott képviselők jutnak mandátumhoz, a szó a régi liturgikus szóhasználatban jelentette a lábmosás nagycsütörtöki szertartását, a mai jelentése viszont „igazgatási jog”. Mi kapcsolja össze a kettőt? Jézus a szeretet parancsának kinyilatkoztatásakor mondta, „Új parancsot adok nektek… (úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket)”, latinul: „Mandatum novum do vobis…”, a szertartásban végzett lábmosás pedig a legnagyobb szeretet kifejezése Jézustól a tanítványok felé.

 

A megújított húsvéti vacsora után egy közeli kertbe mennek csendesen imádkozni, ott fogják el Jézust és adják a jogszolgáltató szervek kezére. A bűne ez: a zsidók királyának nevezte magát. (A történet részletes folytatása nagypénteki összeállításunkból derül ki.)

 

Olaj- vagy krizmaszentelés  

 

A liturgiában (szentségek kiszolgáltatása, oltár-, templomszentelés) használt olajok megáldásának szertartása. A VII-VIII. századtól a püspöknek fenntartott szertartás a nagycsütörtök liturgiájában (krizmamise). Az egyházmegyei papság hagyományosan együtt misézik a püspöki székhelyen nagycsütörtök délelőttjén.

 

Minden jel arra mutat, hogy Jézus halála és feltámadása után folyamatosan fennmaradtak a nagycsütörtök eseményei, méghozzá ilyen részletgazdagon. Már a IV. századi Jeruzsálemben megtartották a „kéteseményes” nagycsütörtököt, az első misét a főtemplomban, a másodikat a Kálvária-hegyen tartották. A VII. századi Rómából is két miséről tudunk, a déli krizmaszentelési miséről és az estiről az utolsó vacsora emlékére, és bár a következő időkben egybevonták a kettőt, XII. Piusz pápa a XX. század derekán visszanyúlt az ősforráshoz a két miseszertartással.

 

A nem vallásosok számára is bír egy igen mély kulturális élménnyel a nagycsütörtök esti szertartásnak azon kétezer éves pillanata, amikor a pap valóságosan megmossa a tanítványok (ministránsok, a helyi egyházközség vezetői, férfijai) lábát, illetve a bor és a kenyér Krisztus testévé és vérévé változtatása is ebben a „kontextusban” igényel a legkevesebb magyarázatot.

 

A harangok Rómába mennek  

 

A népi teremtő história megmagyarázza a harangok „Rómába menetelét”. A monda szerint 1674 nagyszombatján a római Szent Péter-templom tornyában a sekrestyés egy idegent talált, akit mély álom nyűgözött. Az alvó embert felkeltette a templomszolga, s megkérdezte tőle, kicsoda és hogyan került oda. Az idegen elmondta, Késmárkon diákoskodott, amikor vágya támadt az Örök Város templomait megcsodálni. S mivel azt hallotta, hogy húsvétkor a harangok Rómába repülnek, felmászott a késmárki templom harangjára, odaszíjazta magát a harangnyelvhez. Ekkor nagy rázkódásra, zúgásra lett figyelmes… aztán a többire már nem emlékszik, csak hogy itt ébredt. Nem tért haza, Rómában élt haláláig. (MNO / Historia.hu)

 

A szentmise végén sem kell még elrohanni, az oltárfosztás eseményével teljesen dísztelenné válik a templom, és mivel a mise eleji Gloriával kezdődően teljes csöndben zajlik a szertartás – a jeruzsálemi terem miliőjét visszaidézve –, a kiüresedés, a halál közelgő eseményére igazi mélységekben tudunk felkészülni.

 

Nagypéntek  

 

A nagycsütörtöki csendből indul a nap. A kertben imádkozó Jézust elárulása után elfogták és megkezdődött „a per” ellene. Tanítványai elhagyták, talán együtt rettegnek egy titkos tartózkodási helyen, talán még együtt sem mernek lenni, pedig nagycsütörtökön megkapták a legnagyobb szolgálat üzenetét, illetve ők szereztek elsőként tudomást Jézus vállalásáról: a mester meg fog halni értük és minden bűnös emberért. Ezen a napon tehát mindez beteljesedik, s ezért bár nincsen szentmise – szaknyelven mondva „aliturgikus nap” a nagypéntek –, két szertartás így is kialakult ezen a napon, de erről kicsit később.

 

Az első keresztények Jézus halála (péntek) és sírban pihenése (szombat) napját egész napos, szigorú böjtölésben töltötték Jézus – Máté evangelistától fennmaradt – szavainak szellemében (Mt 9,14). A szent három nap második napjának szertartásrendje később (IV. század) rögzült, de eucharisztikus ünneplés nem volt.

 

A nagypénteki nagy szertartás időpontja az őskeresztény kortól a középkorig Jézus halálának órájához igazodott, amikor viszont később már délelőtt is engedélyezték az ekkorra eső imaórát (nona), a nagypénteki szertartás délelőttre is átjöhetett. A nagycsütörtöki liturgikus rendrakáshoz hasonlóan XII. Piusz pápa a XX. század közepén visszaállította a délutáni ünneplést, illetve ekkortól van szentáldozás a nagypénteki ünnepen.

 

Nagypéntek és más elnevezések  

 

A zsidó naptárból eredően a görög paraszkeué és a latin parasceve elnevezés terjedt el, jelentése: készületi nap (hisz a húsvét a zsidó pészahnak a krisztusi kereszthalállal beteljesített ünnepe). A készület nyomait az Újszövetségben Máté evangéliumának 27., Lukács evangéliumának 23., János evangéliumának 19. fejezeténél találjuk. A keleti egyházban „hé hagia kai megalé paraszkeué”, vagyis „a szent és nagy készületi nap” ez a péntek, ebből rögzült a szláv nyelvekben és a magyarban is a Nagypéntek kifejezés. Mai hivatalos egyházi neve: „feria sexta in passione et morte Domini”, „az Úr szenvedésének és halálának péntekje”, angol nyelvterületen „hosszú péntek”, „jó péntek”.

 

A nagy szertartásnak három fő része van: igeliturgia (olvasmányok, könyörgések), hódolat a szent kereszt előtt (adoratio crucis) és áldozati rész. A „nemmise” kezdetén a pap földre borul – ezt látjuk papszentelésekkor is – a díszítetlen, üres oltár előtt, ami az önmagát kiüresítő, a földdel azonosuló Krisztusra mutat. Aki már előre kíváncsi az olvasmányok szentírási lelőhelyeire, annak íme az internetes hivatkozások: a félreismert szolga diadala; a szenvedésekből megtanult engedelmesség; Jézus kínszenvedése (a passió, a nagycsütörtöki események folytatása).

 

Nagypénteken kitüntetett időpontban

 

A nagyböjt péntekjein keresztútjárással emlékeznek Jézus halálára, ez a nagyhét péntekjén külön szertartásban (ez tehát a második) testesül meg. Különös és megindító hagyomány, hogy vagy az időeltolódásnak megfelelően a szentföldi délután 3-kor kezdődik ez, vagy a magyar idő szerinti délután 3-kor, abban az órában, amikor Jézus meghalt.

 

A protestánsoknál  

 

A protestáns egyházakban a nagypéntek a legnagyobb ünnep, az év egyetlen böjti napja, amelynek végén a legtöbb református és evangélikus gyülekezetben úrvacsorát osztanak a lelkészek. A protestáns hívők közül azok is, akik év közben nem vettek úrvacsorát (általában minden hónap első vasárnapján lehet ezt megtenni a protestáns liturgia szerint), nagypénteken magukhoz veszik a Jézus testét és vérét jelképező kenyeret és bort.

 

HH / MNO.hu