Elmaradnak a fürdő május 1-jei programjai

Helyi - szerző: KT

Közösségi oldalán adott tájékoztatást a fürdő, miszerint elmaradnak az oda május 1-jére tervezett programok.

 

Sajnálattal közöljük, hogy technikai okok miatt 2014.május 01-én (csütörtökön) a fürdőbe tervezett Fürdő majális (- Duci szépségverseny, -Dér Heni koncert, – Tornádó zenekar ) ELMARAD! Megértésüket köszönjük! írja a vállalat. A közlemény nem részletezi az említett technikai okokat.

 

 

Nem értük el Kerényi Erikát, a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház korábbi és a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. jelenlegi igazgatóját, aki így nem tudott választ adni arra, hogy a közlemény által nem részletezett technikai okok az elmúlt évhez képest is későbbi strandnyitást eredményeznek-e, illetve az mikorra tehető.

 

A Sugarloaftól tavaly Harkányban búcsúzó Dér Heni koncert sem lesz máshol megtartva, alternatív helyszínként sem a Xavin melletti rendezvények tere, sem a szabadtéri színpad nem lett számításba véve a fürdő rendezvényén. A szólókarrierbe kezdett Heni először lépett volna fel városunkban.

 

A duci szépségversenyre 21 jelentkező volt, közöttük 10 külföldi, a környező országokon túl Svájcból, Németországból is. Nem épp derűs időjárást jósol a Siklósi Hírek online előrejelzése a hétvégére, de ne keseredjünk el: minden bizonnyal idén is lesz még divatos vizespólós mellszépségverseny, addig is nézegessük az elmúlt évi galériát!

 

[fbalbum url=”https://www.facebook.com/media/set/?set=a.545131675522447.1073741838.164279543607664&type=3″]