Kétszámjegyű növekedést várnak az építőiparban az elemzők az idén

Gazdaság - szerző: GR

Kétszámjegyű, 10 százalék körüli növekedést várnak az idén az építőiparban az MTI által megkérdezett elemzők. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében szintén növekedésre számít, s kiemelte az építőipar kiugró februári teljesítményét.  

 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatai szerint az építőipar termelése 28,3 százalékkal szárnyalta túl februárban az egy évvel korábbit, mind a kiigazítatlan nyers, mind a munkanaptényezővel kiigazított adat szerint. Az épületek építése 21,3, az egyéb építményeké 39,2 százalékkal nőtt. Éves összehasonlításban az építőipar teljesítménye egy éve megszakítás nélkül nőtt tavaly február óta, de eddig egyszer sem érte el még a 20 százalékos ütemet sem. A 2011-es 7,9 és a 2012-es 6,6 százalékos visszaesés után az építőipari termelés a tavalyi év egészében 9,6 százalékkal nőtt.

 

 

 

 

Gabler Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint kiugróan kedvező lett az építőipar februári növekedése. Kiemelte, hogy az időjárás a tavalyinál és az általában megszokottnál is sokkal kedvezőbb volt, ami nagyban hozzájárult a növekedéshez. A kétszámjegyű növekedés 2014-ben maradhat, ami az Erste Bank elemzője szerint 10 százalék körül alakul éves átlagban.

 

Megjegyezte: a bázis rendkívül alacsony, az ágazat kibocsátása a 2010-es szintjén van, 2012-ben több mint 15 éves mélypontján volt. A növekedéshez az európai uniós források erőteljes lehívása is hozzájárult, hiszen tavaly összesen 5,5 milliárd euró érkezett Magyarországra, ennek a hatása az építőiparban most jelentkezik – mondta.

 

Kiemelte, hogy az egyéb építmények ágazat még mindig dominál. Ide az állami infrastrukturális beruházások, útépítés, közlekedésfejlesztés, vagy a vasútépítés tartoznak, amelyeket jellemzően uniós pénzből finanszíroznak. A magánszektorban a növekedés továbbra is gyengébb. Hozzátette: bíztató az is, hogy a február végi új szerződésállománynak a volumene 65,5 százalékkal nőtt. A 2006-os csúcsév eléréséhez bő 40 százalékkal kéne nőnie a kibocsátásnak – mondta az elemző.

 

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője kifejtette: folytatódott az elmúlt hónapok trendje az építőiparban. Döntően az állami, európai uniós forrásból megvalósuló beruházások húzták a szektort, alacsony volt a bázis, és az enyhébb tél is segített – jegyezte meg, hozzátéve, a március-április hónapok biztosan erős növekedést mutatnak majd, de év végéig ez lassulhat.

 

Kitért arra, hogy az építőiparon belül jól teljesített az épületek építése ágazat is, ami ugyancsak felfelé húzhatta az ágazat összteljesítményét, amiben az autóiparhoz köthető létesítmény vagy nagyobb beruházás is benne lehetett.  

 

Kifejtette, az ágazat idei teljesítményét az is lassítja majd az év hátralévő részében, hogy az európai uniós források lehívása lelassul. Az elemző az ágazatban éves átlagban szintén 10 százalék körüli bővülésére számít.

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár az adatok kapcsán hangsúlyozta, hogy sorozatban tizenharmadik hónapja mutat növekedést az építőipar éves összehasonlításban. Szatmáry Kristóf emlékeztet, hogy az épületek építésének bővülése továbbra is elsősorban az ipari beruházásoknak köszönhető, míg az egyéb építmények esetén a növekedés a korábbi hónapokhoz hasonlóan vasútfelújítási és útépítési munkák, valamint közműfejlesztések eredménye.  

 

Az építésekre kötött új szerződések volumene is emelkedett februárban, 29,8 százalékkal volt magasabb az előző évhez képest. A növekedés hátterében az út- és hídépítésre, valamint vasútfejlesztésre kötött nagy értékű szerződések állnak – közölte az NGM.

 

Az építőipari vállalkozások február végi szerződésállományának mennyisége 65,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az államtitkár szerint, mivel a szerződésállományok volumene jelentősen meghaladja az előző év azonos időszakáét, a következő hónapokban éves összehasonlításban továbbra is az építőipari kibocsátás növekedésére lehet számítani, különösen az egyéb építmények körében.