1,5 milliárd szúnyogirtásra

Belföldi hírek - szerző: GR

A kormány másfél milliárdot szán szúnyogirtásra, mert szúnyoginvázióra lehet számítani – jelentette be Kurucz Éva kormányszóvivő pénteken Budakeszin. Az intézkedés Budapesten kívül 700 másik települést is érint.

 

 

A farkashegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatón Kurucz Éva azt mondta, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adatai alapján szúnyoginvázióra lehet számítani, a rajzás megelőzése azonnali beavatkozást igényel, ezért a kormány meghatározta az országos szúnyoggyérítési program központi megvalósításához szükséges teendőket.

 

Ennek értelmében az önkormányzatok helyett az állam végzi el a feladatot másfél milliárd forintból, a rendkívüli kormányzati döntésekre szánt keretből.

 

Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője azt mondta, korábban az önkormányzatok látták el ezt a feladatot, de nem voltak összehangolva a szúnyogirtások, ezért azok sokszor hatástalanok voltak.  A 2013-as dunai árvíz után viszont jól működött a központi irányítás, ezért döntöttek e módszer újbóli alkalmazása mellett.