XXXIV. Tenkes Kupa Nemzetközi Sakkverseny

Helyi - szerző: KT

Harkányban november 25 és december 3 között harmincnegyedik alkalommal zajlik Közép-Európa egyik legerősebb és legjelentősebb sakkversenye, a Tenkes Kupa Nemzetközi Sakkverseny, melyet immár nyolcadik éve a Baranya-Sakk Utánpótlásnevelő és Versenyszervező Egyesület rendez, Ambrus Lajos főszervezésében.

 

A résztvevők egyéni indulók, akik két, a sakkozókat élőpontszámuk alapján rangsoroló A és B csoportban versenyeznek nemzetközi bírók felügyeletében. Összesen 15 ország, köztük Kanada, India, Izland 155 résztvevője van jelen. Ambrus Lajos sajnálattal állapította meg, hogy a megrendezés bizonytalansága miatt lényegesen kevesebb versenyző jelentkezett, mint a megelőző években. A meghívottak mellett sajnos több nemzetközi nagymester jelentkezését is el kellett utasítani, így az a kiemelkedő létszám, ami előző évben tizenhét nagymester részvételét jelentette, idén nem dőlt meg. Ez nagyon sajnálatos, hiszen közel harmincan jelezték részvételi szándékukat a világelsők közül. A korábbi, másfél millió forint díjalap is egymillió környékére csökkent.