Holtan találták lakásában a 2011-es uzsoraügy érintettjét

Helyi - szerző: KT

Ismerőseinek tűnt fel, hogy napok óta nem látták Cs. János harkányi lakost, ezért felkeresték. 19 óra körüli időben lakása ajtaját zárva találták, első emeleti ablaka nyitva volt, az udvaron fojtó szagot éreztek, ezért értesítették a rendőrséget.

 

 

A kiérkező rendőrök a 2011-es uzsoraügy érintettjét ágyában fekve találták, zárt ajtajában belülről benne volt a kulcs. A helyszínelés jelenleg folyik, idegenkezűség megállapítása vagy kizárása korai lenne. Cs. Jánost egyik adósa buktatta le még 2011 szeptemberében, történetük a Hír TV Célpont című adásában is szerepelt. Az akkor 67 éves uzsorást még az év decemberében kiengedték az előzetes letartóztatásból. Egészségi állapota azt követően gyorsan romlott.

 

Hiánya keveseknek tűnt fel, mert eltűnése előtt azt hangoztatta, hogy rövidebb időre Orfűre utazik. Ismerősei az utóbbi időben visszahúzódó, kedves emberként jellemezték, egyetértésben, hogy hiányozni fog számukra. Nyugodj békében, Szőr!