Bíróságon felel a traktortolvaj kocsmáros

Baranya - szerző: KT

Egy szolgálaton kívüli rendőrnek és civil segítőjének köszönhetően órákon belül elfogták azt a két férfit, akik egy harkányi zártkerti ingatlanból tulajdonítottak el egy traktort – tudatta a rendőrség.

 

A Siklósi Rendőrkapitányság szolgálaton kívüli járőre és egyik ismerőse 2014. augusztus 26-án 22 óra körüli időben, Harkányban észlelte, hogy személygépkocsival vontatnak egy traktort. A rendőrnek ismerős volt a mezőgazdasági vontató, így segítőjével az általa ismert szőlőhegyi ingatlanhoz siettek, ahol megállapították, hogy valaki lefeszítette a traktor tárolási helyéül szolgáló épületrészről a lakatokat. Ezt követően telefonon bejelentést tettek a rendőrségre.

 

A Harkányi Rendőrőrs járőrei perceken belül helyszínre érkeztek és rövid időn belül tetten értek két férfit egy helyi családi háznál. A rendőrök helyszínre érkezésekor az egyik tolvaj egy sarokcsiszolóval éppen a traktor kipufogójából próbált pár centimétert levágni, mert az beakadt a garázskapuba. A rendőrök a traktort, valamint a vontatáshoz használt személygépkocsit lefoglalták.

 

A lopás bűntettével gyanúsítható két férfit, a korábban szavai B. Jenő 34 éves és egy harkányi kocsmát üzemeltető M. János 64 éves helyi lakosokat a rendőrök elfogták és a Siklósi Rendőrkapitányságra előállították. A gyanúsítottak kihallgatásuk során tettükre eltérő magyarázatot adtak, így a tényállás tisztázása jelenleg is folyamatban van. A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően a lopási kár megtérült.

 

A két gyanúsítottal szemben – szabadlábon hagyásuk mellett – a Siklósi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást és gyorsított eljárás keretén belül a napokban bíróság elé állítja őket.