Igazgató nélkül a harkányi suli

Helyi - szerző: KT

Nem kétlem, hogy ő a legmegfelelőbb ember, akivel Imri úr együtt tud dolgozni, de a törvény képesítéseket ír elő és egyéb kritériumokat támaszt – mondta nem is rég Hargitai János kormánymegbízott Horváth Attilával kapcsolatban, akit harkányi jegyzői posztjából állítottak fel a Hivatal állásfoglalása kapcsán, a törvényes rend helyreállítása végett.

 

Ma reggeltől a Kitaibel Pál Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási intézmény igazgatói széke üresedett meg. Horváth Tamás a délelőtt során mondott le posztjáról, az igazgatói feladatokat ideiglenesen ifj. Kiss József Levente látja el. Megbízatása a közeljövőben kiírásra kerülő, igazgatói poszt betöltését megcélzó pályázat elbírálásáig szól. Horváth Tamás döntését a közoktatás-vezetői képesítés hiányával indokolta.