Van még mocsok, ami nem lett eltávolítva

Helyi - szerző: KT

Buszmegállóink évek óta hiányos üvegekkel, piszkosan állnak. Márciusban a még meglévő üvegen lerakódott mocsokba írtuk a dátumot: 2014. 03. 02, jelezvén, már hónapok óta nem takarították. Azóta is olvasható rajta.

 

Mivel kampányidőszak van, amikor sosem látott dolgok is megesnek és elcsattannak nagy ígéretek, a Pannon Volán pedig a közút fenntartójának hatáskörébe utalta a karbantartást, cikkünk javító szándékú.

 

 

Az elmúlt négy évben nem sok törődést kaptak azok a buszmegállói létesítmények, amik jó eséllyel a városunkba érkező utazó valamelyik első állomását jelentik. Először a művelődési ház előtt tört ki egy üveg, majd az üdülőtelep menedéke hullott szilánkjaira. Mire a Fasor vendéglő megálló első üvegét törte be egy sörösüveg, addigra a Siklós felé utazók menedéke teljesen leamortizálódott.

 

A buszmegállói létesítmények a közút kezelőjéhez tartoznak, azok karbantartása nem Társaságunk feladata. A Pannon Volán Zrt. Harkányban az autóbusz-állomást üzemelteti, melyre az utóbbi időszakban nem keveset költött – tájékoztatott Vogyicska Zsolt, a Pannon Volán Zrt. forgalmi üzemvezetője, utalva a buszpályaudvar korábbi felújítására.

 

Kérdéseinkkel feltettük az önkormányzat illetékeseinek, miszerint kinek a feladatkörébe van utalva az említett karbantartási feladat, de ezidáig nem érkezett válasz, és nyomát sem látni a szépítő szándéknak. Mindenesetre nem csodálkoznánk, ha cikkünk nyomán napokon belül megoldódna ez a probléma is, annak ellenére, hogy még ígéret vagy terv formájában sem jelent meg soha, semmilyen választási hitegetésben, tervezetben vagy napirendi pontként.