Hova lett Kim Dzsongun?

Nagyvilág - szerző: KT

Több, mint két hónapja nem látni Kim Dzsongunt, Észak-Korea vezetőjét. Azt sem tudni, ki vezeti most az országot, sokan húgát sejtik a pozícióban. A találgatások között volt már bokatörés és cukorbetegség is.

 

 

A vezér olyan ünnepségeket hagyott ki, mint az észak-koreai állampárt alapításának 69. évfordulója pénteken, vagy az Ázsiai játékokról hazatérő sportolók fogadása.

 

A diktátort már Hágában is szívesen látnák. Az Európai Unió által terjesztett ENSZ-határozattervezett értelmében a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények és népirtások ügyében eljáró hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé állítanák Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt. A tervezetet viszont csak alig egy hete, szerdán kezdték terjeszteni. Többen azt feltételezik, hogy a nyilvánosság elől hosszú ideje eltűnt Kim Dzsongun húga vezeti Észak-Koreát. Az ország vezetője feltehetően betegség miatt nem mutatkozik, húga csillaga pedig év eleje óta emelkedik.