A harkányi donkihóte nekilódult első szélmalmának? – frissítve

Helyi - szerző: KT

Nem tudni, a lovagi becsület vezérelte vagy a vereségbe nem tud belenyugodni a Harkányt megmosolyogtató és a választásokon elbukott lovag, de úgy tűnik, keresett magának egy szélmalmot. A jelek szerint sokallta a csapatára leadott szavazatok számát.

 

Sajtóértesüléseink szerint Béda Pál korábbi képviselőjelölt – aki magát egy lovagrend tagjának mutatta be – a választást követő harmadik napon fellebbezést nyújtott be a Helyi Választási Irodának (HVI), amelyben azt állítja, az egyik szavazófülkében kampányanyagot talált. A helyzet iróniája és a lovagiasság netovábbja, hogy a szóróanyag őt népszerűsítette. A halasztó hatályú kifogás tárgyalását csütörtök délután 16 órakor tartják.

 

Listár Dániel, a Nemzeti Választási Hivatal főosztályvezetője tájékoztatott: a szavazókörök tagjainak nincs olyan kötelezettsége, hogy a szavazófülkéket rendszeresen ellenőrizniük kelljen, azonban ha egy választópolgár jelzi a szavazatszámláló bizottságnak (SZSZB), hogy kampányanyagot talált a fülkében, az SZSZB köteles azt eltávolítani. Amennyiben a választópolgár valamilyen jogszabályba ütköző dolgot észlel, kifogását három napon belül tudja benyújtania a területileg illetékes választási bizottságnak, a jogszabálysértő állapot megszüntetése érdekében azonban érdemes a helyszínen az SZSZB-nek jelezni az ilyen esetet. Ha valaki utólag kifogást nyújt be, arról a területileg illetékes választási bizottságnak kell dönteni három napon belül. Az adott, konkrét ügytől függően a legenyhébb döntés a kifogás elutasítása, a legsúlyosabb a szavazás megismétlése is lehet.

 

A választási eredményekből kitűnik: a Bédáékat népszerűsítő lapok nemhogy rövid ideig egyetlen fülkében, de a postaládákban sem tudták befolyásolni a választások eredményét. Imrinél négy jelölt is több, egy pedig ugyanannyi szavazatot kapott, a lapon mosolygó liblingjei pedig még nála is gyengébben szerepeltek.

 

2014. 10. 17.: a választási bizottság a 13 település 17 beadványát tárgyaló ülésén elutasította a fellebbezést.