Átadták a kórházi szárnyat

Helyi - szerző: KT

2013 júniusában vette kezdetét az a kivitelezői munka, melynek eredményeként a harkányi gyógyfürdőkórház egy új, ötemeletes, negyvenöt szobával, kilencven ággyal, konyhával és étteremmel rendelkező szárnnyal bővül.

 

 

Az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásában közel 1,5 milliárd forintból valósul meg a Harkányi Gyógyvíz – Egészséget adó és megőrző őselem című projekt. Az orvosi rendelőkkel és kezelőhelységekkel, saját konyhával, büfével valamint kávézóval is tarkított kórházi szárny vendégekkel illetve kórházi betegekkel való feltöltését azonnal elkezdik, mihelyt jogerőre emelkedik a használatbavételi engedély – tájékoztatott Hegyi Ákos projektmenedzser, a kórház gazdasági vezetője.

 

A kórház fejlesztése is egy eszköz arra, hogy az elégedettség visszatérjen a városba – mondta dr. Péter Iván. A Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház igazgatója hozzátette: a projekt tervezett célja, hogy ötévente kétezer pikkelysömörben szenvedő, gyógyulni vágyó beteg érkezzen kísérőjével együtt, mintegy harmincezer vendégéjszakával gyarapítva Harkány 150-160 ezres mutatóját.

 

Dr. Páva Hanna, az egészségügyi koordinációért és EU-ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta: ez a beruházás a gyógyturizmus területén is fontos, hiszen a kormány kiemelten kezeli a gyógyturisztikai kérdéseket.

 

Tiffán Zsolt kifejezte: Harkány egy pontja megújult és a város is egy olyan időszakába lépett, ahol a fejlődés egy erősen felfelé ívelő pályán indul el. Mint a fejlesztési minisztérium kötelékében dolgozó minisztériumi biztos, biztosíthatom önöket arról, hogy a város vezetésével, a kórház és a fürdő vezetésével folyamatosan kapcsolatot tartok annak érdekében, hogy ne csak itt, a kórházi szárnyban történjen meg a megújulás, hanem a várva várt fejlődés akár a fürdő esetében is elinduljon.

 

Az országgyűlési képviselő a miniszterelnök szavait idézve hozzátette: Mi vagyunk az első generáció, akinek megadatott, hogy most aztán tényleg segítsen. Elmondta: amikor Magyarországra soha nem látott uniós forrás érkezik, lehetőségünk van és lehetőségünk kell, hogy legyen továbbfejleszteni ezt a nagy múltú és csodálatos várost. A politikus emlékeztetett: azok számíthatnak fejlesztést támogató összegekre, akiknek olyan fejlesztési elképzelésük van, hogy azzal munkahelyet teremtenek.

 

Nem szabad elfeledkezni azokról a tisztességes harkányi vállalkozókról, akik éttermekkel, szállodákkal és szolgáltatásokkal bővítik Harkány kínálati palettáját. Fontos, hogy minden harkányi megélhessen abból a fejlesztésekből, amiket elkezdünk – zárta szavait Tiffán Zsolt.

 

Baksai Tamás elmondta: a beruházás Harkány életében nagyon fontos, hiszen több olyan erőforrást aknázunk ki vele, ami a hosszútávú fejlesztési stratégiát is befolyásolja. Harkány első embere kifejtette: a projekt elindulásával a város már életjelet adott magáról, majd október 12-én felébredt tetszhalotti állapotából és kinyitotta szemeit. A hosszú távú stratégia pedig az, hogy lábra álljon és elinduljon a maga útján.

 

[fbalbum url=”https://www.facebook.com/media/set/?set=a.753082428060703.1073741975.164279543607664″]