Megkezdődött a Fiatal Vállalkozók Hete

Baranya - szerző: MTI

Megkezdődött a Fiatal Vállalkozók Hete Budapest mellett Pécsen és hat vidéki nagyvárosban. Az ingyenesen látogatható fórum központi témája az idén a fenntartható gazdasági fejlődés – közölte a rendezvényt szervező Fiatal Vállalakozók Országos Szövetsége (Fivosz).

 

 

A közlemény szerint az idén Budapesten kívül Debrecenben, Győrött, Miskolcon, Pécsett, Szegeden, Székesfehérváron és Szekszárdon foglalkoznak a hét keretében a gazdasági utánpótlásnevelés központi kérdéseivel, mint a vállalkozásösztönzés, mentorálás, továbbképzés, önfoglalkoztatás vagy a munkanélküli fiatalok számának csökkentése.

 

A Magyarországon és világszerte 155 országban megrendezésre kerülő programsorozat azokat a 18-40 év közötti fiatalokat szólítja meg, akik tudásukat és tehetségüket vállalkozás keretében szeretnék kamatoztatni – olvasható a közleményben. Az előadások, prezentációk, kerekasztal-beszélgetések és workshopok során első kézből kapott, máshol nem hozzáférhető információhoz juthatnak a résztvevők a tájékoztatás szerint. Ezen a héten bárki megtalálhatja mentorát is, aki segíthet a kezdeti buktatók elkerülésében – írja a Fivosz.

 

A várható eseményekről, előadásokról és az előadókról részletesebben a www.fiatalvallalkozokhete.hu internetes oldalon olvashatnak az érdeklődők.