Orosz égre orosz ufót – úgyhogy Szása nem lesz a neten

Technológia - szerző: HH

Oroszország is menetel az internetes diktatúra felé. Korábban már kötelezővé tették a bloggerek regisztrációját, most pedig kitalálták, hogy a ruszkik adatait csak orosz földön üzemelő szervereken lehet tárolni.

 

 

Ezzel az antieuropista húzással ellehetetlenítették a Google működését, aki elhagyja az országot. A keresőóriás nemsokára lehúzza oroszországi irodájának redőnyeit, döntésüket azonban nem indokolták meg, vélhetően a rezsim több, az internetszabadságot súlyosan sértő intézkedése áll a háttérben.

 

Nemsokára elfogadják azt az új törvényt, miszerint az alkalmazások fejlesztőinek és a honlap tulajdonosoknak az orosz állampolgárok személyes adatait csak Oroszországban szabad tárolni. Ez a ruszki felhasználók számára azt jelenti, hogy például a Facebook, Google, Microsoft vagy a Twitter szolgáltatásait, felhőit jelen infrastruktúrával nem vehetik igénybe. Ezen oldalak csak akkor lennének számukra elérhetőek, ha a cégek kiépítenék oroszországi tárolóikat, ilyen szándékról azonban nincs hír.

 

Az Apple is a rendszer egyik vesztese, ugyanis Putyintól januárig kapott határidőt, hogy kiépítse orosz infrastruktúráját, különben megszüntetik az iCloud felhőszolgáltatás hozzáférhetőségét. Hasonló a helyzet a Facebook és a Twitter háza táján is.