Hegyi Ákos: ha lesz pályázat, a hármas medence következik

Helyi - szerző: KT

Ma délelőtt köszöntötte a fürdő azt a vendégét – illetve párosát – aki az idei évben a négyszázötvenezredik belépőért állt sorba. A főszezon a értékelhetetlen volt, ennek ellenére decemberben mégis elérte a fürdő ezt a számot – mondta Hegyi Ákos igazgató.

 

Mindenki jól emlékszik arra az időszakra, amikor 10-15 évvel ezelőtt a fürdő egymillió környékén számlálta a belépőjegyeket – mondta Hegyi Ákos. A Harkányi Gyógy- és Strandfürdő Zrt. nemrég kinevezett igazgatója rámutatott: az elmúlt években folyamatosan csökkent az eladott belépők száma és az idei év főszezonja az időjárásának köszönhetően értékelhetetlen volt, mégis elérték ezt a számot.

 

Ez kis visszaesést jelent az előző évhez képest, de a csökkenés százalékos mértéke az utóbbi időszakhoz viszonyítva a legkisebb.

 

Összességében elmondhatjuk, hogy Harkányban megállt az eladott belépőjegyek számának csökkenése – vonta le a következtetést az igazgató annak kapcsán, hogy délelőtt átadhatták a fiatal pár részére a 450 ezredik belépőt ünneplő oklevelet és a jubileumi kétfős jegyet. Bízunk benne, hogy egyre több fiatal pár érkezik Harkányba, és igénybe veszik azokat a Wellness-szolgáltatásokat, amiket a fürdő kiváló minőségben tud nyújtani – köszöntötték őket.

 

A Dél-Dunántúli régió gyógy- és termálfürdők tekintetében elmondhatjuk, hogy a harkányi fürdő őrzi vezető pozícióját. Ez annak köszönhető, hogy Harkánynak van egy különleges gyógyvize, fedett medencéi és óriási a gyógymedence-alapterülete – adott választ a hétfői zárókonferencián elhangzott kijelentésre Hegyi Ákos, majd hozzátette: a hasonló fürdők esetében mutatkozó nagyobb csökkenési tendencia elsősorban a fedett medencék hiányával magyarázható. Jól látjuk és mindez megerősít minket, hogy abba az irányba kell elindulni, ami a gyógykezeléseket és a gyógyvíz felhasználást helyezi előtérbe, valamint a fedett uszoda kialakításában való továbblépést szorgalmazza. Biztos, hogy ha sikerül uniós forrást találni a fürdő fejlesztésére, azt a hármas medence környékére kell elhelyezni, hiszen annak az újrafedése visszahozhatja, de biztosan megtarthatja a jelenlegi vendégszámot – fogalmazott a fürdőigazgató.

 

Előzetes kalkulációk szerint a hármas medence felújításának és befedésének összköltsége 4-500 millió forint között van. Ennek a megteremtése nem fog néhány hónapon belül megvalósulni, hitel felvételében pedig nem gondolkodik a fürdő – tudtuk meg.

 

Hegyi Ákos az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben feladatot és célkitűzést fogalmazott meg az igazgatói munkakörrel, magával szemben: sikerült stabilizálni azt a piaci szegmenst, aki ezt a létszámot jövőre is biztosítani tudja, és erre kell olyan fejlesztési stratégiákat – már 2015-ben – megvalósítani, ami ezt a forgalmat legalább 10 vagy 20 százalékkal megnöveli. Vezérigazgatóként az a feladatköröm, hogy ezekhez biztosítsam egyrészt az infrastrukturális körülményeket, másrészt a dolgozók szakmai felkészültségét. Arra törekszem, hogy mire az igazi nagy szezonnal a május elsejéhez kapcsolódó hosszú hétvégén nyitunk, addigra minden feltétel adott legyen ahhoz, hogy ne csak a 450 ezredik, hanem az 500 vagy 550 ezredik jegyet tudjuk az oklevéllel átnyújtani – mondta.