A harkányi rendőr segítette a kolbásztolvajok elfogását

Helyi - szerző: KT

A Harkányi Rendőrőrs állományába tartozó és területén szolgálatot teljesítő körzeti megbízott információja alapján fogták el a sonka- és kolbásztolvajokat. A három ormánsági betörő Drávaszabolcsról lopta el a füstöltárut.

 

 

A körzeti megbízott információjának köszönhetően alig néhány óra alatt elfogták azt a három ormánsági férfit, akik 2015. január 3-ára virradóra törtek be egy drávaszabolcsi családi házhoz tartozó melléképületbe.

 

A sértett reggel 8 órakor észlelte, hogy a megelőző napokban levágott három hízóból készített, közel 100 kilogramm füstöltárut ismeretlen elkövetők ellopták. A helyszínre érkező járőrtársait az előző éjjel szolgálatban lévő helyi körzeti megbízott segítette a bűncselekmény felderítésében. A beszerzett adatok alapján a helyszínen lévő rendőrök négy órán belül elfogták a feltételezett elkövetőket, akik gyanúsítotti kihallgatásukkor beismerő vallomást tettek. Ellenük lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Siklósi Rendőrkapitányság folytatja a büntetőeljárást – írja honlapján a Rendőrség.

 

 

A házkutatások során a rendőrök az eltulajdonított füstöltáru nagy részét lefoglalták, azokat a sértettnek a bűncselekmény bejelentését követő 24 órán belül visszaadták.