Azt hiszed, hogy nyílik még – besárgultak a szocik

Belföldi hírek - szerző: KT

Lecserélték a vörös szegfűt a szocialisták, de a színes virágoktól nem tudtak elrugaszkodni. Úgy tűnik, jelképüknek nem mást, mint az Illés zenekar által is megénekelt sárga rózsát választották, a korábbi nyolcas vakvágány lett az évek óta megújulási lázban égő bukottaknál.

 

 

A szocik most az irigység jelét tarthatják kezükben. Tóbiás József, az MSZP elnöke még facebookos borítóképét is lecserélte, ahogy a párt oldalán is a homályos kép díszeleg. A szocialisták tényleg minden szavazójukra gondoltak, amikor

 

a sárga rózsa mellé odaírták: sárga rózsa.

 

A legújabb heppről már decemberben is sejteni lehetett valamit, ugyanis a baloldali képviselők egy szál sárga rózsával járkáltak a Parlamentben. Igaz, nem sokkal korábban is logóztak, előtte pedig elemeikre hullottak, azt megelőzően választást buktak, miután szintén elemeikre hullottak. Azt, hogy a sárgaság meddig tart, az idő fogja igazolni.