Hegyi Ákos: olyan úton indultunk el, ami a következő években jellemző lesz a fürdőre

Helyi - szerző: KT

El tudtunk kezdeni megtakarításokból építkezni – mondta Hegyi Ákos, a Harkány Gyógy- és Strandfürdő Zrt. vezérigazgatója azon a keddi sajtótájékoztatón, amin a gyógyfürdő wellness-szolgáltatásának újonnan kialakított kezelőhelyiségét mutatták be.

 

 

Az igazgató kifejtette: egy olyan úton indultak el, ami a következő két-három évben jellemző lesz a fürdőre. Átcsoportosítások, megtakarítások és a kintlévőségek érvényesítése révén jutottak olyan pénzösszegekhez, amit vissza tudtak forgatni a szolgáltatásokba, ezzel érdemileg jelentős fejlesztést valósítva meg.

 

Hegyi Ákos jogos elvárásnak nevezte, hogy a fürdő szolgáltatásai időről időre megfrissüljenek, felújításra kerüljenek. Úgy véli, a mostani fejlesztés, melyben egy üresen álló épületrészt alakítottak ki a wellness-szolgáltatások igénybevételére, megfelel ennek az elvárásnak.

 

A vezérigazgató kifejtette: bízik benne, a mostani fejlesztés nem csak az önfenntartáshoz szükséges bevételt teremti meg, hanem további beruházásokra is lehetőséget nyújt. Elmondta: a következő lépésben új és modern eszközökkel látnák el az elektroterápia részlegét, aminek kezeléséhez a szakképzett személyzet már rendelkezésre is áll.

 

 

Baksai Tamás, Harkány polgármestere a találkozón kifejtette: a részleg mostani beruházása összhangban van azokkal a határozott lépésekkel, amik a város és a fürdő modernizálásához vezető utat jelentik.

 

Az új részleg előterében kialakított váró az előjegyzett vendégek számára a gyógykészítményeket mutatja be, míg  a fülkékben a szokásos kezeléseken túl olyan szolgáltatások igénybevételére is lehetőség van, mint az illóolajos, lávaköves vagy a csokoládémasszázs.