Tudománykommunikáció a Z generációnak

Baranya - szerző: HH

A tudománykommunikációs projekt 2013 januárjában indult azzal a céllal, hogy friss és kutatásokkal megalapozott ismereteket közöljön a Z generációval történő hatásos kommunikációról, valamint pozitívan járuljon hozzá az érintett célcsoport pályakép alakításához.

 

 

Az egyetem tájékoztat: további cél az volt, hogy a Pécsi Tudományegyetemre járó, illetve vonzáskörzetében élő 15-24 éves korosztály számára bemutassa az egyetem tudományos eredményeit, az itt folytatható tudományos munka értékeit, s felkeltse a tudományos érdeklődést a generáció tagjaiban. A program fő célcsoportját a jelenlegi és leendő hallgatók képezték, emellett azonban a fiatal kutatók, oktatók munkájára is pozitív hatással voltak a projekt aktivitásai.

 

A projekt a Pécsi Tudományegyetem öt karának, három doktori iskolájának, Marketing osztályának, Sajtókommunikációs csoportjának, valamint a Kutatáshasznosítási és Technológia-transzfer Központjának összefogásával valósult meg. Hozzájárult a 15-24 éves korosztály magatartásának, értékeinek feltárásához, aktivizálásukhoz, emellett a tudományos és az üzleti életben egyaránt felhasználható ismereteket továbbít az érdeklődőknek a fiatal generációról.

 

A kutatás keretében már jelenleg is közel 20 önálló szakmai tanulmány született, emellett pedig a Marketing & Menedzsment szakmai folyóirat XLVIII. évfolyamának II. különszáma is a projekt eredményeinek közlése köré szerveződött. Jelenleg egy tanulmánykötet szerkesztése folyik, mely további nívós publikációkkal járul hozzá a projekt szakmai eredményeinek terjesztéséhez, a létrejött tudás széles körű megismertetéséhez.

 

A projekt főbb kutatási eredményeinek bemutatása érdekében a 2014-es év végén három tudományos konferencia került megszervezésre. Az első ilyen rendezvény, mely az akadémiai és üzleti szférában dolgozókat célozta meg, november 20-án, Budapesten zajlott nagy érdeklődés mellett. A konferencia online is követhető volt, ennek eredményeképpen a résztvevők mellett további mintegy 600 ember hallgathatta meg a szakmai előadásokat. Az online hallgatóság között több külföldről kapcsolódó érdeklődő is volt.

 

A két pécsi konferencia – december 3-án, valamint december 4-én – a középfokú oktatásban dolgozók, illetve a felsőoktatási intézmények frontszemélyzete számára szerveződött, akik nap mint nap találkoznak a korosztállyal, így munkájuk sikeres végzéséhez fontos a fiatalok gondolkodásának megértése is.

 

A projekthez kapcsolódó Follow-Up kutatási konferencia, és egyben a projektet záró rendezvény 2015. február 20-án 10 órai kezdettel rendezik meg a Zsolnay-negyed E25-ös épületének 301-es termében. Az eddigi kutatási eredményeket nyomon követő rendezvény célja, hogy összegezze, más célcsoportok magatartásával összevesse a korábban elvégzett fiatal célcsoportos kutatás eredményeit, kiemelve a generációs különbségeket.

 

Ehhez a fázishoz kapcsolódik egy 1000 fős online megkérdezés, a minta ebben az esetben 18-69 éves megkérdezetti kört tartalmaz. A kutatásban résztvevők reprezentálják a korcsoportban a felnőtt magyar lakosságot a fontosabb szociodemográfiai ismérvek mentén: nem, életkor, legmagasabb befejezett iskolai végzettség, lakóhely településtípusa és annak régióban elfoglalt helye szerint. A vizsgálat támogatja a projektmunka eddigi részfeladatai során keletkezett eredmények jobb megértését és nyomon követését.

 

A záró konferencia célja összességében az, hogy a kutatási eredmények széles körű ismertetésével hozzájáruljon a fiatal generációt megcélzó további tevékenységek, programok sikerességéhez.