Újdonságokat is hoz a 31. Pécs-Harkány Országúti Futóverseny

Helyi - szerző: KT

Hétfő délelőtt tartották azt a sajtótájékoztatót, amin Páva Zsolt Pécs és Baksai Tamás Harkány polgármestere mellett Hegyi Ákos, a fürdő vezérigazgatója és Freier Balázs, a verseny szervezője is beszélt a tradicionális esemény szerepéről, történetéről és újdonságairól.

 

 

Páva Zsolt bizakodóan tekint a vasárnap ismét megrendezésre kerülő Pécs-Harkány Futóversenyre, megjegyezve: a nagy múlttal rendelkező esemény jó eséllyel rekordméretű lehet. Pécs polgármestere örömét fejezte ki, hogy az elmúlt évek ígéreteinek megfelelően idei évben a verseny fő támogatójaként már jelen van a Decathlon áruházlánc.

 

Baksai Tamás, Harkány polgármestere rámutatott: a kétszáz éves fürdőkultúra mellett Harkány életéhez az immáron harmincegyedik alkalommal megrendezésre kerülő verseny is hozzátartozik. Elmondta, hogy a tavasz első rendezvényére mintegy háromezer vendéget – versenyzőt, kísérőt és érdeklődőt – vár a fürdőváros. A helyi közösségek már az új év kezdete óta készülnek, edzenek és tervezgetik a versenyt, aminek a legnépszerűbb száma a váltófutás lehet – jegyezte meg a polgármester, hozzátéve: fontos vonatkozása a versenynek a pécsi és harkányi sportolók kapcsolata, együttműködése.

 

A tradíciókból kiindulva a fürdő idén is vállalta azt, hogy a verseny résztvevőit térítésmentesen várja egy kellemes fürdőzésre – mondta Hegyi Ákos, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója. A fürdő életében ez a verseny hozza el a tavaszi nyitást – fogalmazott, arra utalva, hogy a gyógymedence mellett a hétvégén megnyílik a hármas számú sportmedence is, így nem csak a gyógyvízzel töltött, hanem a forgatott, meleg vizes medence is rendelkezésre áll. Nem feledkeztek meg a kísérőkről sem, számukra féláras jegyet biztosít a fürdő – tette hozzá az igazgató, jelezve: bíznak benne, hogy mindezzel vonzóbbá tehetik a versenyt.

 

Az 1985-ben indult hagyomány kezdetben 200-250 indulója frissítő állomások nélkül tette meg a 25 kilométeres nem könnyű távot, melynek üdítő végcélja a harkányi strand medencéje volt – idézete fel Freier Balázs, a 31. Pécs-Harkány Országúti Futóverseny szervezője. Az elmúlt évtizedekben sikerült évről évre valamit hozzátenni a versenyekhez. Most ott tartunk, hogy három frissítő állomás van és a verseny saját pólót ad minden résztvevőnek az idén először megjelenő saját logóval is, valamint minden célba érő befutóérmet kap – tette hozzá, visszaemlékezve: kezdetben mindenki magának mérte az idejét is, majd két időmérő és jegyzőkönyvvezető tette ezt, két stopperórát hasonlítva össze. Ezt követően kódleolvasós rendszerrel próbálkoztak, ami szintén sok hibát rejtett magában, majd jött a chip, amit letéti díj fizetése mellett a cipőre kellett erősíteni majd leszerelni. Tavaly találták meg az időmérésre szolgáló legjobbnak tűnő megoldást, a rajtszámba beépített chipet, mely tökéletes eredményt ad amellett, hogy a váltókapuknál az egyéni indulóknak részidőket, a váltóknak a távjuk idejét tudja mérni.