Íme a kötelező sorkatonai szolgálat

Nagyvilág - szerző: HH

A megnövekedett orosz katonai fenyegetéssel indokolta a Litván törvényhozás az ideiglenes jelleggel visszaállított kötelező sorkatonai szolgálatot. Az erről szóló előterjesztést szinte egyhangúlag szavazta meg a balti ország parlamentje.

 

 

A hadkötelezettséget 2008-ban szüntették meg Litvániában, négy évvel az ország NATO-csatlakozását követően. Most a 19 és 26 év közötti férfiakat hívnának be kilenc hónapra, a tervek szerint ezzel öt év alatt 16 ezer tartalékost képeznének ki.

 

A csehek is kacérkodnak a gondolattal – míg Milos Zeman államfő szerint hivatásos hadseregre van szükségük, amelyet önkéntes honvédelmi egységek egészítenének ki, addig egy országos felmérés azt az eredményt hozta, hogy a lakosság 63 százaléka támogatja, 37 százaléka pedig ellenzi a sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését.