Keleten kitört a háború: Szaúd-Arábia megtámadta Jement

Nagyvilág - szerző: KT

Szaúd-Arábia és szövetségesei koalíciós csapataikkal megtámadták a szomszédos Jement. Célpontjaik a síita húszik csapatai, eddig tucatnyi csapásról érkezett hír. A támadást helyi idő szerint szerda este Rijád amerikai nagykövete jelentette be Washingtonban.

 

 

Az akcióban több mint tíz szövetséges ország vesz részt – mondta Adel al-Dzsubeir szaúdi nagykövet. A hadműveletet Kairó Szaúd-Arábiával és a többi Perzsa-öböl-menti országgal egyeztetve hajtja végre, melynek értelmében katonai és politikai támogatást nyújtanak egymásnak.

 

Hírügynökségek és az arab hírcsatornák a koalíció egy tucatnyi csapásról számoltak be. A célpontok között elsősorban a húszik által szeptember óta ellenőrzött főváros, Szana áll. Megsemmisítettek légvédelmi üteget és harci repülőt, de támadják a város melletti légvédelmi támaszpontot is.

 

Az USA közvetlenül nem vesz részt a hadjáratban, de a Fehér Ház bejelentette, hogy Obama utasítására logisztikai és hírszerzési támogatást nyújtanak a koalíciós csapatoknak.