Germanwings: két gép is kényszerleszállást hajtott végre mérgező gáz miatt

Nagyvilág - szerző: KT

2008-ban és 2010-ben is hajtott végre kényszerleszállást a Germanwings légitársasághoz tartozó gép. Mindkétszer a pilóták jelentettek vészhelyzetet, mert a fülkében valamit belélegezve rosszul lettek.

 

 

Első esetben A Dublinból Kölnbe induló  Airbus A-319 járaton végtagjainak zsibbadására és rosszullétre panaszkodott a pilóta, az egyik légikísérő rosszul lett, az utasok pedig felszállás után azonnal elaludtak. Légzőmaszkkal kellett kényszerleszállást végrehajtani ugyanúgy, ahogy két évvel később a másodpilóta is rosszul lett – hasonló módon, ugyanazon a gépen.

 

A repülőt már az első esetben is kivizsgálták a gyárban, de nem sikerült kideríteni az orvosilag is igazolt súlyos oxigénhiányt. Feltételezések szerint a rosszulléteket a jégtelenítéshez használt glikololdat okozhatta.

 

A héten szerencsétlenül járt A320 típusú Germanwings járattal kapcsolatban bejelentették, hogy használható felvételt tartalmaz a megtalált, de megsérült fekete doboz.

 

FRISS | Az egyik pilóta kiment a fülkéből, és nem tudott visszamenni erőszakkal sem. A New York Times értesülése rengeteg kérdést vet fel. A legfontosabb szabály, hogy a pilóta nem tartózkodhat egyedül a fülkében, de érdekes kérdés, hogy akár a robotpilóta is miért engedte földnek vezetni a gépet.