Siklósi játszótéren rabolták ki a gyerekeket

Baranya - szerző: HH

Egy siklósi férfi tett bejelentést a rendőrség ügyeletére, amely szerint a város egyik játszóterén 13 éves fiát és annak barátját két ismeretlen fiú megtámadta, majd elvettek tőlük egy baseball sapkát és egy mobiltelefon készüléket – tudatja a rendőrség.

 

A rendőrök pár óra alatt azonosították, majd elfogták a feltételezett elkövetőket, akik a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2015. április 8-án 18 óra 5 perc és 18 óra 45 perc közötti időben az egyik siklósi paneltömb mögötti játszótéren a bejelentő gyermekkorú fiával kötözködni kezdtek, több alkalommal arcon ütötték, majd baseball sapkáját elvették. Ezt követően a sapkával és a másik gyermekkorú fiútól elvitt mobiltelefonnal a helyszínről távoztak.

 

Az út közben eldobott baseball sapkát, valamint a megtartott házkutatáskor az eltulajdonított mobiltelefont a rendőrök megtalálták és lefoglalták. A 14, illetve 15 éves fiatalokat gyanúsítottként kihallgatták, velük szemben kényszerítés bűntett, valamint kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Siklósi Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást.