Tragédia a Zsigmondy sétányon – frissítve

Gyorshír - szerző: HH

Délután fél egy körüli időpontban mentőhelikopter érkezett városunkba, de a szolgálatára sajnos már nem volt szükség. A kórház épületének tetejéről lezuhant munkás életét az ottani orvosok és kiérkező mentők már nem tudták megmenteni.

 

Ezen az elzárt tetőrészen járhatott a vállalkozó

 

Lapértesülések szerint a környékbeli, köztiszteletben tartott vállalkozó az intézmény külsős munkatársa volt, megbízás alapján végezte feladatát amikor az öt emelet magasságban lévő közlekedő részről a mélybe zuhant. Évek óta tevékenykedett a kórházban, kiváló helyismerettel rendelkezett. Úgy tudni, a betegek elől elzárt, kizárólag karbantartási munkálatok idején megnyitott tetőrészről esett le, ahol belső szabályok szerint korábban nem tartózkodhatott egyedül.

 

16:15 – A rendőrség tájékoztatása szerint közigazgatási eljárásban vizsgálják a baleset körülményeit, mely értelmében az előzetes megállapítások szerint nem találtak bűncselekményre utaló jelet. Folyamatban van a tanúk meghallgatása és a körülmények teljes körű tisztázása.